A Richter Gedeon Nyrt. és a cég által 2008-ban létrehozott Richter Gedeon Talentum Alapítvány 5 évre szóló, hosszú távú együttműködésről állapodott meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel az élettudományi és természettudományi oktatás és kutatás területén - közölte a Richter.
Az együttműködés részeként a Richter alapítványa az élettudományi és természettudományi kutatások iránt elkötelezett PhD-hallgatókat megcélzó PhD-ösztöndíjakat alapít. A pályázaton elnyerhető ösztöndíjakat a 2021/2022-es tanulmányi évtől kezdődően négy tanévben hirdetik meg majd meg. Az ösztöndíjat minden évben 3-5 fő 35 év alatti doktorandusz nyerheti el, akinek kutatási témája a gyógyszeripari érdeklődési körbe tartozik. Az ösztöndíjas doktorandusz hallgatók után az egyetem is további jelentős támogatás kap majd, amit a PhD-képzések infrastrukturális feltételeinek és oktatói hátterének javítására fordíthat.
Az együttműködés keretében a Richter segíti az egyetemen végző fiatal szakemberek pályaorientációját, és lehetőség lesz a gyógyszeripari tevékenységhez kapcsolódó új szakmai képzés indítására is.
A kooperáció az oktatás mellett az ELTE és a Richter számára is kulcsfontosságú egészségtudományi kutatások területére is kiterjed. Ennek keretében a következő 5 évben a cég és az egyetem együttesen pályázik majd az állami és uniós pályázatokon, valamint közös kutatás-fejlesztési együttműködési projekteket valósít meg.
„Ez a megállapodás, amelyet a mai napon a két intézmény vezetése ünnepélyesen aláír, az innováció jegyében született. Az ELTE Természettudományi Karán évek óta azon dolgozunk, hogy az ország egyik legnépszerűbb természettudományi karát az innováció hazai bölcsőjévé tegyük – ahol tehetséges innovátorokat képzünk és ahol az innovatív felfedezések születnek” – mondta Kacskovics Imre, az ELTE TTTK dékánja.
Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke az eseményen elmondta: „Az idén 120 éves Richter sikerének az alapítástól fogva az egyik legfontosabb összetevője a magyar szellemi erő, a generációk alatt felhalmozott szaktudás, amelynek köszönhetően napjainkra a Richter a hazai gyógyszeripar kiemelkedő szereplője, a közép-kelet európai gyógyszerkutatás legjelentősebb központja. Ahhoz, hogy szakmai eredményeinket megőrizzük és tovább tudjuk fejleszteni, stabil és magasan képzett szakmai utánpótlás bázisra és a piac igényeit figyelembe vevő felsőoktatási képzésre van szükség, ezért elemi érdekünk, hogy szoros együttműködéseket alakítsunk ki az egyetemi szférával.”
Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója hozzátette: „Kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy szakmai tevékenységünkkel és támogatási programjainkkal is hozzájáruljunk a hazai tudományos élet és az oktatás fejlesztéséhez, a tehetséggondozáshoz és a kiemelkedő tudású szakemberek itthon tartásához.”
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve