A dokumentum magában foglalja azt is, hogy a BÉT csatlakozik a magyar és kínai vállalatok, tőkepiaci szereplők és befektetők kapcsolatépítésének teret biztosító V-Next platformhoz. A közös kutatások és tanulmányok készítése, a tőzsdei kereskedési adatok megosztása és a piacok összekapcsolási lehetőségeinek vizsgálata szintén az együttműködés részét képezi.
A Sencseni Értéktőzsde - a Sanghaji Értéktőzsde mellett - egyike Kína két meghatározó tőzsdéjének. Piaci kapitalizációja alapján a 8. legjelentősebb tőzsde a világon, amely kulcsszerepet töltött be abban, hogy az elmúlt években Ázsia, azon belül is Kína az új részvénykibocsátások domináns szereplőjévé vált.
Kapcsolódó
A Sencseni Értéktőzsde a nyilvános részvénykibocsátások (IPO) számát és méretét tekintve is az élvonalban helyezkedik el. Az SZSE 2018-ban 46 új részvénykibocsátásnak adott otthont, 7,6 milliárd dollár értékben, 2017-ben pedig 226, összesen 13,7 milliárd dollár értékű IPO-val világelső volt - ismertetik a közleményben.
Emlékeztetnek, hogy a Kína és Magyarország közötti tőkepiaci együttműködés 2017 elején, a BÉT és a Bank of China közötti együttműködési megállapodással indult. A BÉT 2018 májusában stratégiai megállapodást kötött a Sanghaji Értéktőzsdével, ennek legfőbb célja a befektetési termékek közös fejlesztése, illetve a tőkepiaccal, a tőzsdei működéssel és a szabályozással kapcsolatos információcsere. A kínai-magyar tőkepiaci együttműködés jegyében júniusban megrendezték az első Hungary Investor Dayt Sanghajban a kínai-magyar gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésére.
Máté-Tóth István, a BÉT vezérigazgató-helyettese a közleményben kifejti: a Sencseni Értéktőzsdével való együttműködés újabb jelentős lépést jelent a kínai-magyar tőkepiaci kapcsolatok további mélyítésében. Bíznak abban, hogy a közös munkának köszönhetően még több kínai befektetőt szólíthatnak meg, illetve, hogy tovább nőhet a magyar vállalatok ismertsége ezeken a tőkepiacokon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve