Történelmi nap volt a mai: soha ilyen nagy mértékben nem gyengült még egyetlen nap leforgása alatt a magyar forint egyetlen kulcsdevizával (dollár, forint, német márka, euró, jen) szemben sem, mint ma a frankhoz viszonyítva - tudta meg a Napi.hu. Ez az 1968. január elseje óta eltelt időszakra igaz - akkor vezette be ugyanis a magyar jegybank a napi árfolyamjegyzést. (Akkoriban egy dollárért 30 forintot, egy frankért pedig 7,34 forintot kellett adni.)
Nagyon tanulságosra sikeredett az MNB mai hivatalos árfolyamtáblázata. Eszerint ugyanis amíg középárfolyamon egy svájci frankért szerdán még csupán 266,33 forintot kellett adni, addig ma már 319,27 forintot - azaz 19,88 százalékkal többet.
A többi kulcsdevizával szemben az egynapos gyengülés egy százalék környékén maradt. A forint az euróval szemben 0,47 százalékkal esett, így mai hivatalos árfolyam 321,34 forint lett. A brit deviza egységéért 1,12 százalékkal kellett többet leszurkolni, mivel az árfolyam 413,24 forintról 417,87 forintra ugrott. Ehhez képest moderált volt az amerikai dollárral szembeni 0,92 százalékos változás (a szerdai 272,35 forint után 274,86 forint). A japán jennel szemben is volt ma egy kis forintgyengülés (0,75 százalékos).
| Pénznem | Devizanév | Egység | Érték | Pénznem | Devizanév | Egység | Érték | |
| AUD | ausztrál dollár | 1 | 225,11 | LTL | litván litas | 1 | 93,07 | |
| BGN | bolgár Leva | 1 | 164,3 | MXN | mexikói peso | 1 | 18,9 | |
| BRL | brazil reál | 1 | 105,07 | MYR | maláj ringgit | 1 | 77,13 | |
| CAD | kanadai dollár | 1 | 229,72 | NOK | norvég korona | 1 | 35,46 | |
| CHF | svájci frank | 1 | 319,27 | NZD | új-zélandi dollár | 1 | 213,84 | |
| CNY | kínai jüan | 1 | 44,42 | PHP | fülöp-szigeteki peso | 1 | 6,18 | |
| CZK | cseh korona | 1 | 11,51 | PLN | lengyel zloty | 1 | 75,51 | |
| DKK | dán korona | 1 | 43,32 | RON | új román lej | 1 | 71,38 | |
| EUR | euro | 1 | 321,34 | RSD | szerb dinár | 1 | 2,62 | |
| GBP | angol font | 1 | 417,87 | RUB | orosz rubel | 1 | 4,23 | |
| HKD | hongkongi dollár | 1 | 35,45 | SEK | svéd korona | 1 | 33,81 | |
| HRK | horvát kuna | 1 | 41,81 | SGD | szingapúri dollár | 1 | 207,08 | |
| IDR | indonéz rúpia | 100 | 2,19 | THB | thai bát | 1 | 8,39 | |
| ILS | izraeli sékel | 1 | 70,39 | TRY | török líra | 1 | 120,74 | |
| INR | indiai rúpia | 1 | 4,45 | UAH | ukrán hryvna | 1 | 17,37 | |
| ISK | izlandi korona | 1 | 2,09 | USD | USA dollár | 1 | 274,86 | |
| JPY | japán yen | 100 | 234,48 | ZAR | dél-afrikai rand | 1 | 23,93 | |
| KRW | dél-koreai won | 100 | 25,51 | |||||
| Forrás: MNB | ||||||||
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!