A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: kedvezőtlenné vált a hangulat a nemzetközi piacokon, miután kiderült, hogy pozitív lett Donald Trump amerikai elnök és felesége koronavírustesztje. A magyar tőzsdén is eladási hullám indult.
Kapcsolódó
A vezető részvények közül az OTP jól tartotta magát, pluszban zárta a hetet. Felfelé hajtotta az árfolyamot a hír, hogy a Csányi Sándorhoz köthető szingapúri alap, a Sertorius csütörtökön is vásárolt OTP-részvényeket - fejtette ki.
A Mol-t ugyanakkor lehúzta az olajárfolyam ismételt zuhanása - tette hozzá a szakértő.
A Richter esését nem konkrét iparági vagy vállalati hír okozta, inkább kicsit "elfáradt", korrigált a papír. Az elmúlt hónapokban sokat nőtt a részvény árfolyama, és az utóbbi egy-két hétben profitrealizálás indult - mondta az elemző.
A Mol 24 forinttal, 1,42 százalékkal 1666 forintra csökkent, 973,5 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,92 százalékkal 9840 forintra erősödött, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,23 százalékkal 362,50 forintra esett, forgalma 67,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,09 százalékkal 6560 forintra gyengült, a részvények forgalma 982,4 millió forintot ért el.
A BUMIX 3375,87 ponton zárt pénteken, ez 4,50 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve