A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 339,89 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 48 206,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az OTP gyengélkedése mellett a Mol irányt keresett, a Richter árfolyama esett, viszont jól teljesített a Magyar Telekom, amely csütörtökön részvényaukciót tart, ezért a nap nagy részében fel lesz függesztve a kereskedés a részvényeivel - mondta Török Lajos elemző.
A Mol 4 forinttal, 0,17 százalékkal 2392 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,47 százalékkal 16 705 forintra csökkent, forgalmuk 10,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,47 százalékkal 413 forintra nőtt, forgalma 542,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,63 százalékkal 7915 forintra esett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3676,16 ponton zárt szerdán, ez 24,63 pontos, 0,67 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Vegyes zárás az európai tőzsdéken
Csekély változással vegyesen kezdtek, majd mérsékelt változással vegyesen fejezték be a szerdai kereskedést az európai értékpapírpiacok - írja az MTI.
Az FTSE EuroFirst 3000 index 0,16 százalékkal magasabban, a másik páneurópai gyűjtőindex, a Stoxx Europe 600 index pedig 0,11 százalékkal magasabban fejezte be a szerdai kereskedést. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,11 százalékos emelkedéssel zárt.
Az árfolyamok csekély változása és az indexek ellentétes mozgása arra vezethető vissza, hogy a piacok az EKB csütörtöki monetáris politikai ülésének az eredményére várnak a laza monetáris politika folytatása kilátásainak a megítéléséhez. De nem kevésbé tartózkodnak a befektetők komolyabb pozíciók felvállalásától a májusi amerikai inflációs adatok megismerése előtt sem.
A londoni FTSE-100 index 0,22 százalékkal zárt alacsonyabban, a frankfurti DAX 0,39 százalékkal csökkent zárásra. A párizsi CAC-40 index 0,19 százalékos emelkedéssel fejezte be a szerdai kereskedést. Milánóban 0,27 százalékos indexcsökkenéssel, Madridban 0,07 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a tőzsdenap.
Az olajár vegyesen alakult szerdán, a Brent 0,07 százalékkal állt magasabban az európai kereskedési idő végén a nemzetközi kereskedelemben hordónként 72,27 dolláron, a WTI ára pedig 0,07 százalékkal 70,00 dollárra csökkent.
A Brent 72,83 dollárnál is járt napközben, ami 2019. május 20. óta a legmagasabb ára volt, a WTI pedig 70,62 dollárnál, ami az esetében 2018. október 17. óta a legmagasabb árszintnek számít.
Az arany ára alig változott szerdán. A piac az amerikai inflációs adatokra vár az aranybefektetéseik súlyozásának a megítéléséhez. Az arany hagyományosan a magas infláció kivédésére szolgáló befektetési eszköz. Az arany spot ára 0,09 százalékkal állt alacsonyabban unciánként 1891,19 dolláron. Az eurót 0,14 százalékkal jegyzik erősebben 1,2188 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve