Elég szélsőséges tartományban kezd már kerülni néhány, a Napi Gazdaság által rendszeresen figyelt hangulati mutató az Egyesült Államok részvénypiacaival kapcsoltban. Már lassan akkora lesz a félelem, hogy az az ellentét analízis hívei szerint meg is alapozhatna egy pozitív fordulatot a piacokon, azonban még mindig nem sikerült elérni az igazán szélsőséges tartományokat.
A profi tőkepiaci hírlevélírók körében 36,6 százalékról 37,6 százalékra nőtt a részvények eladását javasló szakértők aránya, míg a vásárlásra biztatóké 40,9 százalékról 38,7 százalékosra apadt. Ezzel a felmérésben a bull/bear arány 1,03-ra süllyedt, ami olyan alacsony érték, hogy 2009 eleje óta ennél alacsonyabbat mindössze egyszer mutatott, tavaly augusztus végén, 0,79-et, a kiadós emelkedés megindulásakor. A felméréssel foglalkozó szakirodalom szerint egyébként a 0,8-0,9-es értékek jelentik azt a pontot, amikor a legnagyobb a valószínűsége a pozitív fordulatnak a részvénypiacon.

Az optimisták és pesszimisták közti különbsége 1,1 százalékpontra csökkent. Ez szintén tavaly nyár vége óta nem látott érték, az igazán szélsőséges helyzetről akkor szokás beszélni, ha a spread negatív értékeket vesz fel. A mostani állapot egyébként annak köszönhető, hogy a pesszimisták aránya növekedett elég magas szintre. ennél kevesebb optimista tanácsadóval már találkozhattunk a bikapiac 2009 márciusi megindulása óta.

Az amerikai kisbefektetői szövetség, az AAII felmérésében ismét emelkedett a következő hat hónapban esést váró befektetők aránya és csökkent az emelkedésre tippelőké. Előbbieké 38,6 százalékról 30,2 százalékra, utóbbiaké 32,3 százalékról 40,3 százalékra változott. A felmérés bull/bear aránya 0,74-re esett, ennek négyhetes átlaga 0,93-ra. A kisbefektetői felmérés is elég pesszimista hangulatot tükröz, azonban a szélsőségesen rossz hangulattól ezek az értékek még távol állnak.

Az opciós piacon eközben megnyugodni látszanak a kedélyek. A Chicago Board Options Exchange-en a megvett eladási és vételi opciók számának aránya, a put/call hányados, annak 10 napos átlaga azt mutatja, hogy a nagy zuhanás során a szereplők láthatóan kellő mennyiségű eladási opciót tankoltak be. Így a jelenlegi helyzetben egyelőre feleslegesnek tartják újabb eladási opciók megvásárlását. A 30 napos átlag további emelkedése azt jelzi, hogy a lejtmenettől való félelem tartós a piacon, ez a mutató olyan szintre szaladt fel, amire 2009 tavasza óta nem volt példa.

A piaci szereplők által várt volatilitást tükröző VIX index (félelem index) mióta kitört a 30-as érték fölé, nem tud ez alá visszakeveredni. Szakértők szerint nagyjából a 30-as érték jelenti azt a szintet, amely alatt reménykedni lehet az egyenletes felfelé menetben a részvénypiacon, e felett pedig inkább a befektetők félelmei dominálják a kereskedést.

Az aktív alapkezelők eközben folytatták óvatosan long irányú pozícióik kiépítését a piacon. Egy hét alatt 22 százalékról 25 százalék fölé nőtt nettó long kitettségük a részvények irányában szövetségük, az NAAIM felmérése szerint. Ez még mindig elég alacsony érték, meg kell azonban jegyezni, hogy igazi pánikokban a mutató negatív értékeket is fel szokott venni.

A New York Stock Exchange egyik legnagyobb forgalmú terméke, a Short S&P 500-as ETF (tőzsdén jegyzett alap), az SH forgalma is azt mutatja, a befektetők egyelőre keresik a védelmet az áresés ellen. Az értékpapír, amely eszközértékének napi változása fordítottan követi az S&P 500 százalékos változását, a nyáron végrehajtott nagy forgalmú kitörés óta beszorulni látszik a 43 és 47 dollár közötti zónába. Legutóbb az index emelkedése pont az SH 50 napos mozgóátlagánál akadt el. Az alap papírjai egyébként egy fordított fej vállak alakzatból törtek ki a nyár folyamán, azonban az ebből számolt célárfolyam már teljesült.

Összefoglalva még mindig az mondható el, amit már jó néhány hete, a hangulati mutatók alapján már elég pesszimisták a befektetők ahhoz, hogy az akár egy tartósabb áremelkedést is megalapozhatna a piacon,. Azonban még nem érték el azokat az értékeket, amikor ezek alapján csukott szemmel vásárolni kellene.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve