Mindkét cég 1-1 százalékkal tudta növelni árbevételét (az Elmű 111,6, az Émász 44,3 miliárd forintra), ám ez csak a csoporton belüli Magyar Áramszolgáltató (MÁSZ) Kft. rovására megnőtt vállalati eladásoknak köszönhető. A lakossági szférában - változatlan ügyfélszám mellett- az Elmű 5,4, az Émász 7 százalékkal kevesebb áramot értékesített az első hat hónapban. A teljes értékesítés az Elműnél 19, az Émásznál 17 százalékkal nőtt, ezzel sikerült ellensúlyozni az áram árának 10 százalékos hatósági csökkenését.
A két cég üzemi eredménye (mivel a lakossági körben az 1,32 forintos kilowattórénkénti árrés már nem fedezi a költségeket) drámaian esett: az Elműnél 12,2 milliárdról 8,9 milliárdra, az Émásznál 4,2 miliárdról 2,1 milliárdra. Pénzügyi tételek és néhány érdekeltség hozzájárulása mindkét cégnél javította a képet, így az adózás előtti profit az Elműnél 8648 millió, az Émásznál 3270 milió forint lett. Ez előbbinél csaknem 10 százalékkal kevesebb, utóbbinál - meglepetésre- 23 százalékkal több, mint a tavalyi adat.
A Robin Hood adó 8 százalékról 31 százalékra emelése valamint a közmű-adó bevezetése erőteljesen - 53 százalékkal - emelte a társaságok tényleges adóterhelését. Az Elmű az első félévben 4 milliárdos ( az adó előtti profit 47 százalékára rúgó), az Émász 1,5 milliárdos ( 45 százalékos) elvonástól szenved. Az IFRS szerinti nettó profit a fővárosi központú cégnél 4629 milió forint lett, szemben a 2012-es eéső félév 6856 milliójával. Az Émász viszont tudott javítani, a tavalyi 1,7 milliárd után idén 1 milliárd 795 milliónyi profitot mutatott ki.
A részvényenkénti 588 forintos féléves eredménye a mai, 9000 forintos tőzsdei árszint 6,5 %-a, szemben az Elmű 762 forintos EPS-ével, amely a 11300 forintos árszint 6,7 százaléka. Az Elmű részvényére 27500, az Emászére 24750 forint saját tőke jut a féléves mérleg számai alapján. Ez kisebb áreltérést indokolna ( vagyis valamivel drágább Émászt vagy olcsóbb Elműt).
Ugyanakor a tulajdonosi struktúrából kitűnik, hogy az Elmű-részvénynek már-már ritkaságértéke van. Míg az Émász közkézhányada 7,25 százalék ( RWE-EnBW. 81,09 százalék, MVM Zrt. 11,66 százalék), addig az Elmű részvényeinekalig 1,87 százaléka van szabad kézben ( RWE-EbNV 82,5 az MVM 15,63 százalék). A jelek szerint a romló számok ellenére jövőre is számíthatnak valamennyi osztalékra az áramrészvényesek, ám a bizonytalanság miatt a papírok érdemi megmozdulására még várnunk kell. Ugyanakkor az is tény, hogy a mai, kamatínséges időkban már az első félévi eredmény jövő nyári kiosztása is örömet okozna a részvényeseknek...
( A szerző rendelkezik áramrészvényekkel)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve