Annak ellenére, hogy a világ leggazdagabb emberének tartott Elon Musk áprilisban még azt mondta, nem fog több részvényt eladni saját, Tesla nevű cégének részvényeiből, az egyesült államokbeli Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) nyilvános dokumentumai szerint augusztus 5-9. között közel 8 millió részvényt tett pénzzé.
Miután egy Tesla-befektető, Sawyer Merritt Twitteren közzétette a tranzakciót, Musk azt válaszolta, arra az esetre készül fel ezzel az összeggel, ha a csiripelő portál meg nem vétele kapcsán folyó perből rosszul jönne ki.
Még 2021 októberében kezdődött a bírósági eljárás, amelyet a Twitter azért indított Musk ellen, mert a milliárdos elállt, a korábban bejelentett vásárlási szándékától, amely szerint megvásárolta volna a Twittert mintegy 44 milliárd dollárért.
Elemzők szerint a Tesla-részvények eladása további spekulációkhoz vezet majd azzal kapcsolatban, Musk elveszíti-e a pert a Twitterrel szemben, és ez nagyban befolyásolhatja a techmogul autógyártó cégének részvényeinek értékét is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve