A jelek szerint kínai hatóságok állnak a kínai tőkepiac több, prominens szereplőjének egyik napról a másikra történő eltűnése mögött. A CNNMoney tudósítása szerint ugyanis sikerült kideríteni a pénteken eltűnt milliárdos, Kuo Kuan-csang sorsát. Cége, a Fosun Group bejelentése szerint Kuo-t a kínai igazságügyi hatóságok vitték be, hogy nyomozásukban közreműködjön.
Pénteken a cégcsoporthoz tartozó részvények kereskedését felfüggesztették, miután vezető helyi hírforrások szerint a cég csütörtök délután óta nem tudott kapcsolatba lépni vezetőjével. A bejelentés szerint a Fosun úgy ítéli meg, hogy a nyomozás nem veszélyezteti a csoport pénzügyi helyzetét és működését.
Kuo a Forbes magazin szerint mintegy 7 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezik, 2013-ban vásárolta meg a One Chase Manhattan Plaza felhőkarcolót, övé a Club Med hotellánc, de van részesedése a Cirque du Soleil társulatban is.
A helyi lapok találgatásai szerint a mostani vizsgálat összefüggésben áll a kínai miniszterelnök által 2013-ban megkezdett széleskörű korrupcióellenes vizsgálatsorozattal, amely idén nyáron kapcsolt magasabb sebességbe a hatalmas tőzsdei lejtmenetet követően. A tudósítások szerint a kínai hatóságok több száz embert tartoztathattak le különböző tőkepiaci ügyekkel kapcsolatban, többek között álhírek terjesztése miatt. A letartóztatottak között számos prominens újságíró, s a pénzügyi felügyelet munkatársai is szerepeltek.
Kuo eltűnésének oka ugyanakkor magyarázatul szolgálhat azokra az eltűnésekre, amelyek lázban tartják a kínai befektetőket.
A legnagyobb brókercég, a Citic Securities múlt vasárnap jelentette be, hogy nem tud kapcsolatba lépni két vezetőjével, akikről már korábban közölték, hogy a kínai hatóságok vizsgálják őket. November végén egy másik kínai brókercég, a Guotai Hongkongi leányvállalatának vezetője tűnt el, s azóta sem jelentették be, hogy előkerült volna. De vannak más, nemrég eltűnt neves piaci szereplők, akik hollétéről nem lehet hivatalosan tudni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve