A munkaügyi minisztérium statisztikai hivatalának adatai szerint a bérleti díjak és a gázolajárak emelkedésének hatását visszafogta az egészségügyi árak mérséklődése, ezért emelkedtek a vártnál lassabb ütemben a fogyasztói árak.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,20 százalék, az S&P 500-as mutató 0,26 százalék, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,21 százalék pluszban indította a kereskedést.
Kapcsolódó
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakultak az indexek. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,06 százalékos, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,09 százalékos pluszban, a párizsi CAC-40 viszont 0,08 százalékos mínuszt mutatott. Madridban 0,14 százalékos, Milánóban pedig 1,28 százalékos veszteségben állt az irányadó tőzsdemutató.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1943 dollárt adtak, 0,77 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,23 százalékkal gyengült a dollár, 109,47 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,27 százalékos veszteségben, 77,00 dolláron, míg a júniusi WTI 0,08 százalékos mínuszban, 71,08 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,74 százalékkal, 1322,70 dollárra nőtt.
Szerdán nyereségben zártak a New York-i indexek: a Dow Jones 0,75 százalékkal, 24 542,54 pontra, az S&P 500-as mutató 0,97 százalékkal, 2697,79 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,00 százalékkal, 7339,91 pontra emelkedett.
Csütörtök reggel két éves mélyponton volt a forint.
A fotó forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve