A Nikkei 0,38 százalékot veszített. Minden más piac felfelé araszolt, de így is veszteséggel zárták a hetet. Dél-Koreában a Kospi 0,17 százalékkal nőtt, Ausztráliában az S&P/ASX-200 mutató 0,38 százalékkal lépett följebb, és pluszban voltak a közép-európai idő szerint reggel 8 órakor még nyitva tartó indiai, indonéz és szingapúri mutatók.
Kínában a hongkongi Hang Seng index 2,26 százalékkal, a sanghaji tőzsde bő 5 százalékkal volt a csütörtöki záró értéke fölött.
A befektetők részvényvásárlásokkal nyugtázták egyrészt azt, hogy közeledtek az álláspontok a görög kormány és az európai hitelezők között, másrészt, hogy a sanghaji és más kínai tőzsdék csütörtök-pénteki fellendüléséből úgy tűnik, a kínai hatóságoknak sikerült megállítaniuk a hetek óta tartó leolvadást a piacokon. A pekingi tőzsdefelügyelet hat hónapra megtiltotta az eladást a nagy - egy-egy cégben több mint 5 százalékos tulajdonrésszel bíró - részvénytulajdonosoknak.
Az elmúlt hetek kínai tőzsdei fejleményeiről szakértők elmondták: a világ harmadik legnagyobb részvénypiaca egyetlen hónap alatt elveszítette értékének több mint a negyedét úgy, hogy a megelőző hat hónapban összesen 75 százalékkal emelkedett. Ez a hullámvasút azt mutatja, hogy a kínai értéktőzsdék elszakadtak a fundamentumoktól, a tényleges gazdasági történésektől, és már nem a profitabilitás alakítja őket.
Pénteken tovább emelkedett a kőolaj ára. Az északi-tengeri Brent alaptípusból egy hordó (159 liter) ára augusztusi szállításra 56 centtel, 59,17 dollárra nőtt. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) fajtát 53,32 dolláron jegyezték, ez 54 centes emelkedést jelent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve