Lépett végre az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és emelte néhány lakossági állampapír kamatát. Az Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP) ettől a héttől kezdve a korábbi 2,5 százalék helyett már 3 százalékos kamatot fizet.
A postán megvásárolható Kincstári Takarékjegy és Kincstári Takarékjegy kamata is változott. Az egyéves lejáratú 3, a kétéves pedig évi 3,5 százalékos kamatot fizet mostantól.
A hosszabb lejáratú állampapírok kamatához egyelőre nem nyúlt az államadósság-kezelő, a Magyar Állampapír Plusz továbbra is 3,5 százalékos kamattal indul, ami öt év alatt 6 százalékosra emelkedik, így az átlagos hozama 4,95 százalék évente. A Prémium Magyar Állampapírok pedig az inflációt követik, a jelenlegi kamatuk viszont csupán 4,05, illetve 4,55 százalékos.
Hétfőtől kapható két új eurós lakossági állampapír is, amelyek szintén az inflációt követik, ezek induló kamata 3,9, illetve 4,4 százalékos.
A kamatemelésekre vélhetően azért volt szükség, mert az inflációval nem tudnak már versenyezni az állampapírok, ezért csökkent irántuk a kereslet. Az intézmények is már 3 százalékos, sőt annál magasabb kamattal hitelezik az államot egy évre. A legutóbbi egyéves diszkontkincstájegy-aukción a múlt héten 3,07 százalékos átlaghozam alakult ki.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve