A Fed idei első kamatdöntő ülésén nem változtatott az irányadó kamaton. Az egyhangúlag, 10-0 szavazati aránnyal meghozott döntés megfelelt a piaci várakozásoknak. Előző, december 13-14-i ülésén a Fed 25 bázisponttal 0,50-0,75 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. Előtte egy évvel korábban, 2015 decemberében folyamodott hasonló lépéshez, véget vetve a kilenc éve tartó zérókamat-politikának, elindítva az óvatos kamatemelési ciklust - írja az MTI.
A bejelentés enyhén emelkedő pályára helyezte a korábban vegyesen alakuló indexeket. Az árfolyamokat azonban elsősorban vállalati eredménybeszámolók és makrogazdasági adatok irányították szerdán.
A befektetők azt remélik, hogy a folyamatban lévő vállalati eredmény beszámolók visszaigazolják a novemberi elnökválasztás óta elért árfolyamnyereségeket. A Thomson Reuters felmérése szerint az S&P-500 index tagvállalatainak a nyeresége a negyedik negyedévben hét százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami kilenc negyedéve a legjobb növekedés lenne.
A nap bővelkedett kedvező makrogazdasági adatokban. Januárban az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben, június óta a legnagyobb számban nőtt a foglalkoztatás az amerikai magánszektorban. A Markit és az ISM gazdaságkutató intézetek egymástól független kimutatása szerint januárban az amerikai feldolgozóipar teljesítménye mintegy két éve a legnagyobb mértékben nőtt.
Az árfolyamok vegyes szerdai mozgásáért az energiaipari papíroknak a technológiai részvények erősödését ellentételező gyengülése volt a felelős. Az S&P-500 indexben képviselt tizenegy ágazatból nyolcnak csökkent az indexe, a legnagyobb mértékben, 1,2 százalékkal az energiaiparé és 1,7 százalékkal a közüzemi szolgáltatóké. A részvények nagyjából négy a háromhoz arányban gyengültek és erősödtek szerdán.
Az Exxon részvénye 1,4 százalékkal gyengült. A cég kedden számolt be negyedéves eredményéről. Az Apple részvénye több mint hat százalékkal erősödött a jó bevételi és az iPhone értékesítési adatainak köszönhetően.
Az olajár emelkedett, a zárás előtt másfél órával a WTI 1,86 százalékkal állt magasabban hordónként 53,79 dolláron, a Brent pedig 2,02 százalékkal magasabban 56,70 dolláron. Az arany határidős jegyzése 0,07 százalék erősödést mutatott 1212,00 dolláron unciánként. A dollár erősödött, az eurót 0,14 százalékkal jegyezték gyengébben 1,0782 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve