Benyújtotta a Mol törzsrészvényeinek megvásárlására kötött szerződés teljesüléséről szóló jelentést az Országgyűlésnek Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Az eladó, az OJSC Surgutneftegas és a Magyar Állam között tavaly május 24-én jött létre a Mol 22 179 488 A sorozatú törzsrészvényének megvásárlására kötött adásvételi szerződés. A jelentés szerint a részvények vételára összesen 1,88 milliárd euró (498,3 milliárd forint) volt. A részvényenkénti vételár tehát 22 467 forint, 265 forintos árfolyammal számolva.
A Mol törzsrészvényeinek megvásárlása miatt szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy intézkedjen a részvények vételárának fedezetéül szolgáló központi költségvetési források biztosításáról, illetve a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételek megteremtéséről.
A részvények devizában teljesítendő, 1,88 milliárd euró vételárát a 2011-es költségvetési törvény módosításával teremtették meg. A módosítások 2011. június 25. napján léptek hatályba.
A részvények adásvétele 2011. július 6-án zárult le. A Mol törzsrészvények felett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gyakorolja a Magyar Államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket. Az MNV birtokában jelenleg 22 179 547 Mol törzsrészvény van - ami 21,22 százalékos szavazati jogot jelent -, valamint egy szavazat elsőbbségi részvény.
A jelentés szerint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap a Molban 2 721 253 törzsrészvénnyel - 2,6 százalékos szavazati joggal - rendelkezett a tranzakció zárásakor. Ezt figyelembe véve a Magyar Állam által tulajdonolt Mol részvények együttesen 23,82 százalékos szavazati jogot biztosítanak.
A nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés tavaly június 24-i határozatában foglaltak alapján nyújtotta be jelentését.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve