Az Equilor szerint az eurozóna a most felerősödő félelmek ellenére várhatóan egyben marad majd, mivel a legtöbb szereplőnek egyértelműen ez az érdeke. Ugyanakkor az elmúlt hetekben bekövetkezett változások hatására olyan korábban elutasított megoldások is valósággá válhatnak mint például a közös eurokötvény.
Kuti Ákos vezető elemző szerint a magyar gazdaság alakulását meghatározó legfontosabb tényező továbbra is az IMF megállapodás, amelynek megkötését a harmadik negyedévre várják. A Széll Kálmán Terv 2.0 után szerinte már nem lesz szükség további kiigazításra, bár arra felhívta a figyelmet, hogy a megvalósítás kockázatai egyelőre igen nagyok. Ráadásul ha a nemzetközi környezet tovább romlik, azaz Európa nem tudja kezelni valahogy a válságot, a magyar gazdaság 2013-tól további kiigazítások válhatnak szükségessé. Ugyanakkor a jelenlegi kormányzati tervekkel kapcsolatban pozitívumként mondta el, hogy a mostani tervezésnél a kormány már nem mutatkozott túlzottan optimistának, ami korábban jellemző volt, a jelenlegi számokat várhatóan nem kell tovább módosítani majd, az újabb Széll Kálmán Terv sokkal piackonformabb a tavalyinál.
A magyar részvénypiacon az Equilor két igazán vonzó befektetési lehetőséget lát. Az egyik a Mol, amely a gyorsjelentéssel együtt megjelent racionalizálási intézkedések bejelentésével úgy tűnik némileg ki tudja vonni magát a hangulati hatások alól. A másik a Magyar Telekom, amelyet ugyan rendkívül sok kedvezőtlen körülmény sújt a távközlési adótól az áfaemelésen át az új távközlési szolgáltató támasztotta versenyig, mégis tegnap beállított új történelmi mélypontjával hosszú távon jó vételt jelenthet.
A nemzetközi piacokon elsősorban az amerikai piacon látnak befektetési lehetőségeket az Eqilor szakértői, a most elfeledettnek tűnő Research in Motion vagy a Nokia papírjaiban például szemben például az eddig a piac kedvencének számító Apple-el. Ezen túlmenően a felhő-alapú szolgáltatásokkal, adattárolással kapcsolatos szolgáltatásokat kínáló cégekben látnak fantáziát, mint az Equinix, vagy a Digital Reality Trust.
NAPI
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve