Bár a dollár forinttal szembeni árfolyama jelentősen gyengült az elmúlt hetekben, a 250 forintos június eleji csúcshoz képest most 17 forinttal áll alacsonyabban az árfolyam, igazi jelzés egyelőre nem érkezett arra vonatkozóan, hogy meg kellene szabadulnunk dollárkészleteinktől.

A dollár/forint hetes grafikonján jól látszik az a 2008 tavasza óta élő emelkedő trend a dollár grafikonján. 2009 tavasza óta a két deviza egymással szembeni árfolyama egy rendkívül széles sávon belül ingadozik egymással szemben, a sáv alját a 178-182 forintos zóna, tetejét a 245-250 forintos zóna alkotja (egy híres kereskedő mondása szerint a technikai szinteket sokszor inkább zsírkrétával, semmint hegyes ceruzával húzzák).
Rövidebb távon a kurzus - szintén a hetes grafikonon - egy nagyon emelkedő háromszög alakzatra emlékeztető formációt kezd kiépíteni, ahogy a 250 forintos ellenállási zónát egyre közelebbről támadja. Ha áttörne, akkor elsődleges célként a 280 forintos szintet, majd a sávozás nagyságából számolva a 300 forint feletti szinteket vehetné célba az árfolyam. Erre azonban még nem került sor.

Pozitív fejleményt akkor lehetne igazán felfedezni a grafikonon, ha az árfolyam a 208-213 forint közötti támaszt áttörné, ekkor további erőteljes dollárgyengülésre lehetne számítani. Ez nem csak alacsonyabb mélypont megjelenését jelentené a grafikonon, de validálna egy dúplacsúcs alakzatot is, amely e szint, valamint a 250-es ellenállás között alakult ki, s céláraként a hetes grafikonon kialakult sáv alja adódna.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve