A pénteki kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,35 százalék, az S&P-500 index 0,23 százalék, a Nasdaq Composite index 0,27 százalék nyereséget mutatott a csütörtöki záráshoz képest.
Az indexek pénteki pozitív kezdéséhez elsősorban a nyitás előtt közzétett kedvező márciusi foglalkoztatási adatok adták meg az árfolyamok emelkedéséhez szükséges lökést. Márciusban a washingtoni munkaügyi minisztérium jelentése szerint 196 ezer munkahely létesült a nem mezőgazdasági ágazatokban az Egyesült Államokban az előző havi 33 ezer után. A piac 175-180 ezres növekedést várt márciusra.
A piac ugyanakkor megelégedéssel nyugtázta az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményeiről kiszivárogtatott, az indexek hét eleje óta felhalmozott nyereségéért jórészt felelős híreket is.
A pénteki kereskedést a DJIA-30 index 1,19 százalékos, az S&P-500 index 1,09 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,17 százalékos, a hétfői nyitás óta felhalmozott nyereséggel kezdte.
Az amerikai piaci nyitáskor az olajár már ismét emelkedésnek indult a nap folyamán korábban elszenvedett veszteségeiből. A Brent nyersolaj ára 0,10 százalékkal állt magasabban, hordónként 69,47 dolláron, a WTI ára 0,50 százalékkal 62,41 dollárra emelkedett. A Brent 70,03 dolláron érte el csütörtökön idei legmagasabb árát, a WTI pedig 62,99 dolláron.
Az eurót 0,12 százalékkal jegyzik erősebben 1,1233 dolláron, az arany ára 0,10 százalékkal unciánként 1295,55 dollárra emelkedett - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve