New Yorkban a DJIA-30 index 0,29 százalékkal, az S&P-500 index 0,42 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,38 százalékkal kezdett magasabban.
Szerdán nagy árfolyamemelkedéssel nyugtázták a tőzsdén az olajárakban bekövetkezett pozitív fordulatot, illetve azt a lehetőséget, hogy Washignton 500 milliárd dollárral toldaná meg a kis- és középvállalatok, valamint a kórházak támogatására elkülönítendő keretet.
A csütörtöki nyitás előtt közzétett adat az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók számának a vártnál nagyobb mértékű, de az előző hetinél kisebb növekedését mutattak. A koronavírus-járvány kitörése óta így az elmúlt öt hétben 26 millió fölé nőtt az állásvesztések száma az Egyesült Államokban.
Nem kecsegtet kedvező eredményadatokkal a folyamatban lévő első negyedéves tőzsdei beszámolói szezon sem. Szakértők az S&P-500 index tagvállalatainál a nyereség több mint tíz százalékos esését várják a tavalyihoz képest.
Az olajár folytatta a szerdán megkezdett emelkedést. Az amerikai piacok nyitásakor a globális kereskedelemben a WTI ára 18,29 százalékkal járt pluszban hordónként 16,30 dolláron, a Brent ára pedig 7,90 százalékkal 21,98 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,34 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0785 dolláron, az arany spot ára 0,71 százalékkal unciánként 1724,76 dollárra emelkedett - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve