A nap "nyerteseként" a londoni FTSE-100 mutató mindössze 0,09 százalékos mínuszban zárt. A frankfurti DAX-index azonban 1,41 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,51 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 3,28 százalékkal, Madridban pedig 3,21 százalékkal esett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,75 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,01 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,66 százalékkal került lejjebb.
A volatilitást jól jelzi az is, hogy Frankfurtban 1,90 százalék mínusz és 3,83 százalék plusz között mozgott az index. A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as mutató értéke pedig az 1,54 százalékos veszteségtől a 4,09 százalékos nyereségig terjedő sávban ingadozott.
A hétfői, 7 százalékot jóval meghaladó veszteségek után felfelé korrigáltak az indexek azokra a jelzésekre, hogy a világ legnagyobb gazdaságai összehangolt lépésekkel próbálják meg ellensúlyozni az új koronavírus által okozott járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait. A kőolaj világpiaci ára is meglódult azokra a reményekre, hogy mégis megmenthetik a nagy olajexportáló országok a kitermelésüket visszafogó megállapodást. Az irányadó államkötvények többségének hozam pedig elrugaszkodott a rekordalacsony szintekről, mivel az újabb gazdaságélénkítő intézkedésekhez fűzött remények erősítették a kockázatvállalási kedvet.
Délután újabb lökést adott Európának a New York-i tőzsde erős nyitása, ám a hangulatot elrontotta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren tett bejegyzésével, amelyből az derült ki, hogy a várakozásokkal ellentétben mégsem tud pillanatokon belül gazdaságélénkítő intézkedésekkel előrukkolni a demokratákkal való egyeztetés hiányában. Trump a demokratákat okolta a késlekedésért, mondván, hogy nem csinálnak semmit.
Mindehhez járul, hogy Európában egyre jobban terjed a koronavírus-járvány, mind nagyobb a betegek és halottak száma. Karantén alá került egész Olaszország, Németország és Nagy-Britannia a megfertőződöttek számának emelkedéséről számolt be, ami arra ösztökélte a befektetőket, hogy a valószínűsíthető gazdasági zavarok közepette keressenek biztonságosabb eszközöket a kockázatos európai részvények helyett.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,94 százalékos, az S&P 500-as index 1,08 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,41 százalékos pluszban állt, de nagy kilengések jellemzik a kereskedést. A Dow Jones az eddigi kereskedésben több mint 1100 pontot mozgott a 23 690,34 pont és a 24 796,72 pont, 0,68 százalékos mínusz és 3,96 százalékos plusz közötti tartományban.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára jelentősen emelkedett. A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 8,88 százalékos pluszban, 37,41 dolláron, míg az áprilisi szállítású WTI 8,67 százalékos nyereségben, 33,83 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 1,34 százalékkal, 1653,20 dollárra csökkent.
Egy euróért 1,1310 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 1,20 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve