Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed több magasrangú tisztviselője az utóbbi napokban rendre úgy nyilatkozott, hogy az amerikai gazdaság állapota megengedi a további kamatemeléseket. Ennek hatására erősödött a dollár és gyengült a jen, növelve a japán vállalatok versenyképességét, ami az exportorientált vállalatok papírjainak emelkedésében csapódott le. A Toyota és a Honda 2,8 százalékkal, a Mitsubishi Motors pedig 3,1 százalékkal erősödött.

Kereskedők szerint az is támogatta a piacot, hogy megnőtt a kereslet az osztalékfizető papírok iránt, mert utoljára jövő hétfőn lehet osztalékra jogosító részvényeket vásárolni azokban a vállalatokban, amelyek március 31-én zárják üzleti évüket. Ebből főleg a biztosító társaságok papírjai profitáltak.

Kínában a Shanghai Composite Index 0,62 százalékkal, a kevésbé átfogó Shenzhen Index 0,54 százalékkal emelkedett. A piacot alig befolyásolta, hogy Shanghai és Shenzhen korlátozásokat vezetett be a spekulatív ingatlanvásárlások visszaszorítása érdekében, sőt az ingatlanszektor erősödött, mert elemzők szerint a lépés nyugodtabbá teszi a túlfűtött piacot.

A jüan devalválódása már nincs a részvénybefektetők figyelmének középpontjában. Zsu Hsziao-csuan, a kínai jegybank elnöke egy gazdasági fórumon leszögezte, hogy Kína ellenzi a leértékelési versenyt. A bankelnök visszhangozta Li Ko-csiang miniszterelnök szavait, aki ugyanezen a fórumon azt is hangsúlyozta, hogy Kína fenntartja a közepes nagyságú növekedési ütemet, amire minden eszköze meg is van. Kína idei növekedési célja 6,5-7,0 százalék.

Szöulban a Kospi index 0,11 százalékkal csökkent. A dél-koreai tőzsde rosszul fogadta a további amerikai kamatemelésre utaló nyilatkozatokat és az amerikai feldolgozóipari termelés lehetséges lelassulására utaló adatokat.

Nagypénteken a határidős olajpiacon sem volt kereskedés. Csütörtökön az amerikai WTI olajfajta hordónkénti ára 33 centtel 39,46 dollárra ment le, a globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent ára pedig nem változott, 40,45 dollár maradt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!