EURUSD
Izgalmas hét elé nézhet a devizapár: a kurzus réssel indította a hétfői kereskedést; miután a szír helyzet legfrissebb fejleményei mellett a piaci szereplők Lawrence Summers Fed elnökjelölt visszalépését-, és ennek az amerikai monetáris politikára gyakorolt hatásait emésztették.
Summers visszalépése után a piaci szereplők egy része a stimulus lassabb kivezetését valószínűsítette: így bár a szerdai ülésen a Fed QE óvatos visszavágása már nagyrészt beárazódni látszott, azonban könnyen lehet, hogy a jegybankárok tartogathatnak még meglepetéseket a befektetőknek..
Míg az euró számára, az európai integráció- és válságkezelés jövőjével kapcsolatos szempontok következtében kulcsfontosságú, hétvégi német parlamenti választások bírhatnak jelentőséggel; a dollárra mindemellett a Fed szerdai kamatdöntő ülése lehet kiemelt hatással. A továbbiakban a kurzusnak az 1,34-es ellenállás leküzdésével nyílhatna meg az útja felfelé, míg a korábbi rés lehetséges visszatöltése után első körben a 21-napos mozgó-, majd az 1,3240-es támasz okozhatna fejfájást az eladók számára.

USDHUF
Az immár valóban diplomáciai megoldással kecsegtető szíriai helyzet mellett Lawrence Summers Fed-elnökjelölt visszalépése adott lökést a feltörekvő piaci devizák erősödésének a hétfői kereskedés első felében; nagyot erősödött a dollárral szemben török líra-, a dél-afrikai rand-, valamint az indiai rúpia is.
Summers visszalépését követően ismét a Fed jelenelgi alelnöke, Janet Yellen lépett elő első számú esélyessé; így a piaci szereplők vélekedése alapján Yellen esetleges kinevezése esetén a tartósan laza monetáris kondíciók mellett a Fed kötvényvásárlási műveletek kivezetése is 'elhúzódhatna'. A befektetők által kedvezőnek értékelt fordulatból a feltörekvő piaci fizetőeszközök és a forint is profitálni tudott ma délelőtt: míg a hazai fizetőeszköz kurzusa ismét 300 alá erősödött az euróval szemben; az USDHUF jegyzése a rövid távú csökkenő trendvonalat tesztelte meg.
A (lilával jelzett) csökkenő trendvonal szignifikáns letörése esetén a 222-es támasz-szint felé vezethetne a devizapár útja, amely az elmúlt hónapok folyamán többször is útját állta a további forint-erősödésnek. Felfelé, az 50-napos mozgó fölé emelkedve első körben a 227-es szintre, majd a 230-as ellenállásra érdemes koncentrálni.

Ibex35
A hét első napján érkező kedvező hírek hatása alól a spanyol börze sem vonhatta ki magát: az Ibex index az elmúlt két hét emelkedését folytatva, az augusztusi lokális csúcsot ismét maga mögé utasítva, áttörte a lélektani 9000-es szintet.
Bár az előttünk álló néhány nap gazdasági eseményei- és a lassan túlvett tartományba megérkező indikátorok óvatosságra intenek bennünket; amennyiben az indexnek sikerülne 9000 pont felett bezárnia; nem kizárt, hogy további emelkedés következhet. A jelenlegi szintekről ismét lefelé mozdulva el, a 8990-8950 közötti rés visszatöltése után ismét a 8828-as támasz felé vezethetne az Ibex útja a későbbiekben.

EURUSD, USDHUF, Ibex35 - technikai elemzés 2013.09.16.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve