A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,07 százalékkal, az S&P 500 0,06 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,21 százalékkal állt hétfői záróértéke fölött a nyitást követő percekben.
A félidején túl lévő jelentési szezon eddig nem okozott csalódást, a Thomson Reuters prognózisa szerint az S&P 500 index kosarában szereplő vállalatok összesített nyeresége a harmadik negyedévben 6,7 százalékkal emelkedik a korábban várt 5,9 százalékkal szemben.
Kapcsolódó
A befektetők továbbra is kivárnak a Fed, a Bank of England és a japán jegybank ülése előtt, és nagy érdeklődés előzi meg, hogy kit jelöl Trump elnök Janet Yellen utódjául a Fed élére. Washingtoni források szerint Jerome Powell, a Fed kormányzótanácsának tagja a legesélyesebb, aki állítólag "galamblelkű", nem híve a gyors monetáris szigorításnak. Az elnök valószínűleg csütörtökön nevezi meg jelöltjét.
A Fed monetáris döntéshozó testületének kedden kezdődött kétnapos ülését most kisebb figyelem övezi, a Reuters által megkérdezett elemzők szerint az amerikai tartalékbank csak decemberben emeli az irányadó kamatot.
Hétfőn gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,36 százalékkal, az S&P 500 0,32 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 0,03 százalékkal süllyedt.
Az olajpiacon enyhe korrekció kezdődött, de továbbra is két és fél éves csúcs közelében álltak a jegyzések. A várakozások szerint az OPEC, Oroszország és néhány más nagy exportőr meg fogja hosszabbítani a jövő márciusban lejáró termeléscsökkentési megállapodást, amelynek keretében januártól napi 1,8 millió hordóval fogták vissza a kínálatot.
Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára 0,15 százalékkal 54,10 dollárra, a globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése pedig 0,10 százalékkal 60,80 dollárra csúszott le a kora reggeli szintekről.
A dollár árnyalatnyit erősödött, az euró kora délután 1,1639 dollár körül forgott a reggeli 1,1644 dollárral szemben.
Az arany ára a katalóniai válság hatására megszilárdult. "Katalónia mikrokozmosz az Európai Unión belül, de reprezentálja az Európai Unió bizonytalanságát" - mondta Dan Hussey, a chicagói RJO Futures piaci stratégája. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1270,36 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,3 százalékkal alacsonyabban, mint előző este. Az arany korábban három hetes mélypontra, 1263,35 dollárra esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve