A határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 4 ponttal, a frankfurti DAX 55 ponttal, a párizsi CAC-40 pedig 20 ponttal emelkedik a nyitásban - írta az MTI.
A tőzsdéken optimizmus uralkodott el, miután több amerikai technológiai óriáscég a várakozásokat meghaladóan jó negyedéves eredményekről számolt be és az Európai Központi Bank nem szigorította meg agresszíven monetáris politikáját.
Kapcsolódó
A befektetők a vállalati eredmény-beszámolókra figyelnek és a délután esedékes amerikai GDP-adatokat várják.
Csütörtökön erősödéssel zártak a vezető európai értéktőzsdék. A DAX 1,39 százalékkal, az FTSE-100 0,53 százalékkal, a CAC-40 pedig 1,50 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 1,35 százalékkal ment föl.
A főbb ázsiai piacokon erősödtek a jegyzések.
A tokiói Nikkei-225 1,10 százalékkal emelkedett a kereskedés utolsó harmadában, a dollár erősödése a jen ellenében felhajtotta a vezető japán exportcégek, elsősorban az autógyárak és a technológiai vállalatok árfolyamát.
A koreai Kospi 0,6 százalékkal emelkedett.
Kínában tart az "új korszakot" meghirdető pártkongresszust követő bizakodó hangulat. A Shanghai Composite Index 0,2 százalékkal, a vezető papírok árfolyamát követő CSI300 mutató pedig 0,4 százalékkal ment föl. A hongkongi Hang Seng 0,84 9 ponttal emelkedett a kereskedés félidejében.
Az olajpiacon nőttek az árak, miután a szaúd-arábiai trónörökös megerősítette: a királyság támogatja, hogy az OPEC, Oroszország és néhány más nagy exportőr kiterjessze a termeléscsökkentési megállapodást, amelynek keretében márciusig napi 1,8 millió hordóval fogják vissza termelésüket.
A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent hordójának ára megközelítette a 60 dolláros lélektani határt, a jegyzés péntek kora reggelig 10 centtel 59,40 dollárra, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta ára pedig 2 centtel 52,64 dollárra ment föl.
Az euró péntek reggelig 1,1643 dollárra gyengült.
Az arany jegyzése nem változott. A fém unciája (31,104 gramm) péntek reggel 1266,81 dolláron forgott az azonnali piacon.
Címlapkép forrása: Shutterstock.com
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve