Ugyan közeleg a nyár vége, de ez a tőzsdei forgalmon egyáltalán nem látszott meg, még nem tértek vissza a szereplők a parkettre. Az amerikai piachoz hasonlóan Budapesten is nagyon leült a forgalom, a Nasdaqtól eltérően viszont itt a kereskedési rendszer tökéletesen működött, csak a megbízások hiányoztak. Az OTP és a Mol részvényesei számára kiábrándítóan alakult a nap. A két vezető papír nem csinált semmit. Az OTP reggel megpróbált 4300 fölé kapaszkodni, de a tíz forintos emelkedéstől is megszédült és visszaesett 4270-ig. Innen igazán csak ebéd után tudott feltápászkodni, majd az amerikai nyitással párhuzamosan egészen 4340-ig repült, igaz csak néhány kötés erejéig. A bankpapírnak egyedül a záró szakasza sikerült jól, amelyben újra 4340-re ugrott föl az árfolyam. Az emelkedés így 1,2 százalékos lett. A Mol a csütörtöki kissé magasabb zárás után pénteken 16050 és 16200 forint között ingadozott, majd 16150-en zárt, ami 0,62 százalékos csökkenés.
Egyedül a Richternél látszott mozgás a nap folyamán, a két hónapja jellemző hintáztatásnak most a lefelé ága került sorra, a papír így 3600 forint alá esett és 0,9 százalékos csökkenéssel 3574 forinton zárt. A gyógyszerpapír forgalma így sem tudta elérni a kétmilliárdot, igaz arányaiban a is előkelő az 1,3 milliárdos érték az OTP 2,5 milliárdos forgalma és a Mol illetve a Telekom 300-300 milliója mellett. Eladók jelentek meg a Magyar Telekomban is, a két forintos csökkenés 0,65 százalékos gyengülésnek felel meg, a záróár 304 forint volt. Az Egis 20960 forinton zárt, az FHB 330 forintra erősített, a Rába viszont 2 százalékkal 970-re süllyedt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve