A Dow és az S&P500 is 0,46 százalékkal esik, előbbi 11381, az S&P 1189 pont fél órával nyitás után. a Nasdaq jobban teljesít, csak 0,14 százalékkal gyengült, 2562 pontra.
A befektetői hangulatot az európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalmak határozzák meg, a szereplők az európai mentőalap kibővítéséről tartandó szlovák parlamenti szavazás eredményét várják.
Ugyancsak fontos esemény lesz az Alcoa tőzsdezárás után megjelenő harmadik negyedévi gyorsjelentése. A negyedéves eredményszezont a hagyományoknak megfelelően az alumíniumgyártó nyitja meg. A Thomson Reuters által összegyűjtött elemzői várakozások szerint a társaság több mint duplájára növelte profitját 18 százalékkal emelkedő árbevétel mellett.
Az S&P 500 index kosarában szereplő társaságok összesített eredménynövekedése eléri a 13 százalékot a várakozások szerint, míg bevételeik 10 százalékkal nőhettek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve