A Dow Jones 0,23 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,16 százalékkal gyengült, a Nasdaq Composite 0,24 százalékkal esett pénteken.
A napközbeni veszteségek után mérsékelt nyereségbe fordította az indexeket délután, hogy a munkaügyi minisztérium közölte: októberben is stabilan nőtt az új munkahelyek száma az Egyesült Államokban, és emelkedtek a bérek is. Ez ugyanakkor még valószínűbbé teszi, hogy a tartalékbank decemberben emeli az irányadó kamatot, hacsak az elnökválasztás eredménye nem készteti politikájának újragondolására a Fed-et.
Nyomasztja a többnyire Hillary Clintonnal rokonszenvező befektetőket, hogy a demokrata elnökjelölt email-ügye miatt szorossá, sőt néhány közvéleménykutató intézet szerint nyílttá vált a verseny Clinton és Donald Trump között.
Az olajár január óta legnagyobb heti veszteségét szenvedte el, az október közepi éves csúcs óta pedig 16 százalékkal estek a jegyzések. A Szaúd-Arábia és Irán közt feszülő ellentétek miatt a piac borúlátóbban ítéli meg a megegyezés lehetőségét a termelés befagyasztásáról vagy csökkentéséről.
A dollár gyengült, az euró kora este 1,1120 dollár körül forgott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve