Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint a külföldi piacokon kis elmozdulások voltak pozitív és negatív irányban, a mindenkori maximumok közelében, a magyar piacon a Kúria jogegységi nyilatkozatát várta a piac.
Az üzletkötő szerint a Kúria döntése első olvasatra nagyon kedvező volt az OTP-re nézve, mélyebb olvasatában azonban mégsem tisztázta a helyzetet, nem ad egyértelmű iránymutatást, így továbbra is marad a bizonytalanság. Egyelőre úgy tünik, hogy működik a 4400-as támasz a bankpapír esetében. Mivel őszre tolódott a történet, elképzelhető, hogy kicsit enyhülhet az árfolyamnyomás az OTP-n, amely az elmúlt hetekben jó 10 százalékos esésen van túl - tette hozzá.
Sőre Balázs elmondta: mivel a szerződésekben nem volt tisztázva, hogy milyen esetben, hogyan változtatja a bank egyoldalúan a kamatot, csak annak a lehetőségét írták bele, hogy megváltoztathatja, amennyiben olyannak ítéli a körülményeket, nagy valószínűséggel ez a pont sem tudna megállni egyedi perekben. Így az OTP fölött továbbra is ott lebeg, hogy nemcsak a spread miatti 100 forintot fogja bukni részvényenként, hanem az egyoldalú kamatváltoztatások miatt 600-700 forintot is. Ez egyébként most már benne van az árfolyamban, valószínűleg ezért is nem mozdul nagyon az ára jó pár napja - tette hozzá.
A legfontosabb az lesz, hogy a kormány mit lép: visszarendezi-e a kamatokat a "kezdőmezőre" vagy nem, meghatároz-e egy maximális deviza törlesztő árfolyamot vagy nem. A lényeg, hogy továbbra is marad a bizonytalanság - mondta a szakértő.
Az OTP részvénye erősödni kezdett a Kúria jogegységi döntésének hétfői bejelentése után, később azonban kissé korrigált az árfolyam. A részvények ára nem sokkal 13 óra előtt 4440 forint volt, 13 óra után 10 perccel 4540 forinton állt, s 4500 forinton zárt. A bankpapír 5 milliárdos forgalma nem annyire kiemelkedő, de magasan felülteljesíti a többi papírt.
A Kúria megállapította, hogy a devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött - mondta ki a Kúria hétfői jogegységi döntésében.
Az árfolyamrés helyett a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamát kell alkalmazni. Az egyoldalú módosítást lehetővé tevő szerződési feltételeknek számos, szigorú elvnek kell megfelelniük a Kúria döntése szerint - például az egyértelmű és érthető megfogalmazás, a felmondhatóság és a szimmetria elve -, ha ezeknek nem felel meg, akkor tisztességtelen a szerződésmódosítás.
A Mol 65 forinttal, 0,51 százalékkal 12 725 forintra erősödött, 436,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 35 forinttal, 0,78 százalékkal 4500 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,30 százalékkal 333 forintra emelkedett, forgalma 214,4 millió forint volt.
A Richter árfolyama 20 forinttal, 0,48 százalékkal 4180 forintra csökkent, forgalma 502,4 millió forintot ért el.
A BUMIX 1540,55 ponton zárt hétfőn, ez 7,83 pontos, 0,51 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve