A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,33 százalékkal, 3004 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,26 százalékkal, 11 490 forintra esett, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal, 445,50 forintra erősödött, forgalma 183,9 millió forint volt.
A Richter-papírok 10 forinttal, 0,18 százalékkal, 5655 forintra gyengültek, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
Délután kettőig oldalazó mozgást lehetett látni a nyugat-európai piacokon, majd ez hirtelen viszonylag nagyobb mértékű csökkenésbe csapott át. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter váratlan elmozdítása először a devizapiacon éreztette hatását, a dollár gyengült a főbb devizákkal szemben. Ez elsősorban az európai részvénypiacok számára volt negatív fejlemény, mert a gyengébb dollár - azaz erősebb euró - rontja az európai vállalatok versenyképességét a tengerentúli piacokon. Például a német DAX index ezt nagyon megszenvedte, csaknem 2 százalékot csökkent a keddi kereskedésben - mondta Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en.
A magyar részvénypiac nem tudta teljesen kivonni magát az európai piacok gyengélkedése alól, de jobban tudta tartani magát, mert kevésbé van kitéve a dollárárfolyamnak, vagy közvetlenül az amerikai gazdaságnak - tette hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve