A rubel magyar idő szerint délelőtt tíz óráig 0,5 százalékot veszített értékéből a dollárral és 0,6 százalékot az euróval szemben. A dollár-euró kosár egy egysége 41,65 rubelt ért, ez 0,5 százalékos gyengülés hétfőhöz képest.
Az orosz tőzsdék enyhe pluszban nyitottak kedden, de helyi idő szerint déli 12 óra, a londoni tőzsdenyitás után - vagyis azzal, hogy a külföldi befektetők bekapcsolódtak a kereskedésbe - esni kezdtek az árfolyamok. A rubelben denominált MICEX mutató 0,7 százalékot esett, a dolláralapú RTS index 0,9 százalékot zuhant.
"Valószínűleg nyomott marad a piaci hangulat (Oroszországban), mert továbbra is fennáll a politikai feszültség a szomszédos Ukrajnában" - mondta egy Moszkvában működő nyugati bank brókere.
Az orosz jegybank kedden ismét - november óta immár 40. alkalommal - beavatkozott a rubel árfolyama védelmében, dollárt adott el, hogy megállítsa az orosz deviza gyengülését. Az orosz központi bank csak decemberben és januárban 11,4 milliárd dollárt és 0,9 milliárd eurót (összesen 2850 milliárd forint) költött a rubelárfolyam megerősítésére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve