A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 2,65 ponttal, 0,006 százalékkal, a frankfurti DAX-index 23,71 ponttal, 0,14 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 13,14 ponttal, 0,34 százalékkal esett nyitáskor. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,23 százalékkal esett.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken, miután csütörtökön visszapattant az 50 dolláros lélektani határról. A befektetők attól tartanak, hogy a magasabb ár a termelés újbóli elindítására ösztönözheti a palaolajmezők tulajdonosait, ami a túlkínálat fokozódásához vezetne. Lefelé nyomta az árakat az is, hogy a dollár erősödött pénteken a vezető nemzetközi devizákhoz képest.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj júliusi szállításra hordónként (159 liter) 49,16 dollárba került péntek délelőtt kilenc órakor, 43 centtel, 0,87 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára júliusi szállításra hordónként 41 centtel, 0,83 százalékkal, 49,07 dollárra csökkent.
Az eurót 1,1185 dolláron jegyezték kilenc órakor a nemzetközi devizapiacon, 0,07 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. Nyugat-Európában csütörtökön erősödtek a vezető tőzsdeindexek.
Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,31 százalékkal 3071,21 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,21 százalékkal, 1369,59 pontra nőtt zárásra. A DAX-index 0,66 százalékkal 10 272,71 pontra, a londoni FTSE-100 index 0,04 százalékkal 6265,65 pontra, a CAC-40 index pedig 0,69 százalékkal 4512,64 pontra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve