A vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest: a Mol és a Magyar Telekom részvényei drágultak, míg az OTP és a Richter papírjai estek. Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője szerint az OTP pénteken közzétett gyorsjelentése látszólag jobb volt a vártnál, de a sorok között elemezve a szöveget elmaradt a pozitív meglepetés. Ez tükröződött vissza a kereskedésben, amelynek a végén tovább esett a bankpapír árfolyama, amely régóta a 4 ezer forint körül kialakult szűk sávban mozog. Nyugat-Európában és a tengerentúlon is semleges volt a pénteki kereskedés, a csütörtöki záró érték körül maradtak az indexek - tette hozzá Sőre.
A Mol részvényei 0,6 százalékkal 12 070 forintra emelkedtek 626 millió forintos forgalomban. A Magyar Telekom 0,9 százalékos nyereséggel 348 forinton zárt 275,1 millió forintos forgalomban.
A gyorjelentést közzé tevő OTP 1,8 százalékkal 4010 forintra esett 3,4 milliárd forintos forgalom után, míg a Richter papírjai 0,4 százalékos gyengülés után 3710 forintot értek; a részvények forgalma 738,7 millió forint volt.
A tőzsdezárást követően közölte a BTel, hogy részvényei kikerülnek a BUX és a BUMIX indexből november 21-én, miután a vállalat sorozatosan megsértette a tájékoztatási kötelezettségét. A részvények pénteken 1,1 százalékkal 90 forintra estek.
A gyorsjelentő ANY Biztonsági Nyomda 0,9 százalékos csökkenéssel 879 forinton zárt.
A szintén gyorsjelentést közzé tévő FHB bank 0,8 százalékos veszteséggel 730 forinton zárt pénteken.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve