A csökkenő államadósság és a tavalyi 4,8 százalékos növekedés alapján időszerű volt, hogy a magyar adóskockázati besorolás elmozduljon a legrosszabb befektetésre ajánlott kategóriából. Az S&P és a Fitch Ratings felminősítése ugyanakkor nem okozott komolyabb elmozdulást a hazai eszközöknél, ugyanis azt a piac már jóval hamarabb beárazta - mondta Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.
A közeljövőben a fogyasztói árak emelkedése miatt ismét a kamatpolitika kerülhet fókuszba. A márciusi inflációs jelentés függvényében akár már a tavasz fordulatot hozhat az MNB kamatpolitikájában, ezért érdemes számba venni a hazai eszközosztályok kilátásait. Egyelőre azonban nem kamatemelésben kell gondolkodni, mivel várhatóan először a forintlikviditás csökkentésével és a betéti kamatok emelésével operálhat majd a jegybank.
Az év elején tapasztalt erősödést követően az euró/forint árfolyam a 315-320-as sávban mozoghat még jó ideig, ugyanis a hazai fizetőeszköz további erősödése már nem tenne jót az exportnak, és rontaná a versenyképességünket, egy nagyobb mértékű gyengülés viszont még inkább felfelé tolhatja az inflációt, és ezzel nyomás alá helyezné a jegybankot a szigorítás mielőbbi meglépésére.
Az élénkülő infláció és a küszöbön álló jegybanki szigorítás miatt a közép- és hosszútávú kötvényhozamok mérsékelt, fokozatos emelkedésére lehet számítani, miközben a tízéves német és magyar kötvényhozamok különbözete erősen szűkülni tudott az elmúlt időszakban, ami szintén a kötvényhozamok emelkedése irányába mutat.
A magyar tőzsde idén egyelőre a BUX teljesítménye és a részvények értékeltsége szempontjából is lemaradóban van régiós társaihoz, illetve a feltörekvő piacokhoz képest. A hazai cégek eredményvárakozásai javultak, így a javuló befektetői hangulat fennmaradása a magyar részvénypiacra is pozitív hatással lehet, csökkenhet a hazai részvénypiac lemaradása a feltörekvőkhöz képest. A kereskedelmi háború Európát - és ezzel a hazai cégeket is erőteljesen - érintő hatásai ugyan még nem teljesen láthatók, értékeltség alapon ugyanakkor jó választás lehet a hazai tőzsde - véli a szakértő.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve