Az amerikai tőzsdeindexek gyorsan feladták a nyitást követő nyereségeiket, az árfolyamok, élükön a pénzügyi vállalatokéval, meredek esésre váltottak, mivel a befektetőket nyugtalanítja, hogy nem halad a Donald Trump amerikai elnök által megígért gazdaságélénkítő politika megvalósítása. A figyelem emellett az amerikai egészségügyi rendszerre összpontosult - írja az MTI.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,72 százalékkal 7376,50 pontra, a frankfurti DAX-index 0,75 százalékkal 11 962,13 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,19 százalékkal 5002,43 pontra süllyedt. A pán-európai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,53 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,52 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,33 százalékkal esett.
Kapcsolódó
A New York-i részvénypiacok mindhárom fő mutatója erős veszteségben állt a nyugat-európai tőzsdék zárásakor: a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,74 százalékos, az S&P 500-as 0,81 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,17 százalékos mínuszt mutatott.
Az európai tőzsdezáráskor egy euróért 1,0814 dollárt adtak, napi szinten 0,70 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. Az eurónak jót tett, hogy enyhültek a francia elnökválasztás kimenetelét övező aggodalmak a jelöltek első televíziós vitája után. A nézők a függetlenként induló Emmanuel Macront, a szocialista kormány volt gazdasági miniszterét találták a legmeggyőzőbbnek az öt legfőbb elnökjelölt három és félórás televíziós vitában.
Az amerikai képviselőház csütörtökön szavaz az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt felváltó új jogszabályról. Donald Trump elnök kedden a kongresszus épületében zárt körű tanácskozást tartott a republikánus párti képviselőkkel, és optimistán nyilatkozott az új törvény elfogadásának esélyeiről. Trump arra figyelmeztette a képviselőket, hogy súlyos politikai árat fizethetnek, ha a törvény elbukna, a republikánus párt elveszíthetné kongresszusi többségét a következő félidős választásokon.
Az európai tőzsdéken főleg az egészségügyi vállalatok és a bányaipari cégek árfolyama csökkent. A Stoxx Europe 600-as indexet az egészségügyi szektor teljesítményét tükröző almutató 1,19 százalékos csökkenése húzta lefelé. A fémárak csökkenését erősen megszenvedték az olyan nagy bányavállalatok Londonban forgó részvényei, mint a Rio Tinto (-4,12 százalék), a BHP Billiton (-3,97 százalék) és az Antofagasta (-2,35 százalék).
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj májusi szállításra hordónként (159 liter) 51,11 dollárba került, 51 centtel, 0,99 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 57 centtel, 1,17 százalékkal, 48,34 dollárra csökkent. Az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,78 százalékkal 1243,65 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve