A frankfurti DAX-index 0,27 százalékos mínuszban, míg a londoni FTSE-100 mutató 1,13 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,44 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 1,50 százalékkal csökkent, Madridban viszont 0,21 százalékkal emelkedett az irányadó mutató.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,1 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,32 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,28 százalékkal nőtt.
Kapcsolódó
Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 2,5 százalékos, az S&P 500 és a Nasdaq pedig 2,2 százalékos pluszban állt.
A múlt heti meredek veszteségek után hétfőn emelkedésre váltottak a tőzsdeindexek, bár a kereskedés erősen változékony volt, és jócskán jártak mínuszokban is a mutatók. Az új koronavírus által okozott járvány gyors terjedése miatti félelmeket azonban felváltották a gazdaságélénkítő monetáris intézkedésekbe vetett remények.
A múlt héten korrekciós fázisba kerültek a vezető nyugat-európai és New York-i tőzsdeindexek, amelyek jelentős, 10 százalékot jóval meghaladó veszteségeket könyvelhettek el az előző hét záróértékeihez képest. Sokan tartanak attól, hogy recesszióba dönti a világgazdaságot a járvány. Az amerikai, a japán és európai jegybankok azonban segítséget ígértek a gazdasági következmények enyhítéséhez.
Pénteken Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke közölte, hogy a Fed készen áll "a rendelkezésére álló eszközökkel fellépni a gazdaság védelmében". Kuroda Haruhiko, a japán jegybank kormányzója pedig hétfőn kijelentette, hogy igyekeznek stabilizálni a piacokat, és biztosítják a szükséges likviditást nyíltpaci műveletek és eszközvásárlások révén.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára jelentősen emelkedett hétfőn a múlt heti lejtmenet után. A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,93 százalékos pluszban, 52,12 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 5,05 százalékos nyereségben, 47,02 dolláron forgott kedd este, közép-európai idő szerint fél hat körül.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 1,84 százalékkal, 1595,55 dollárra süllyedt.
Egy euróért 1,11452 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 1,15 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve