A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,6 és 0,7 százalék erősödéssel végeztek, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1 százalékkal emelkedett.
A londoni FTSE-100 0,3 ,a frankfurti DAX 1, a párizsi CAC-40 pedig 0,8 százalékkal erősödött. Madridban az IBEX-35 0,6, Milánóban az FTSE MIB szintén 0,6 százalékos pluszban zárta a napot.
A Deutsche Bank részvénye közel négy százalék nyereséggel nyugtázta, hogy a bank eredményesen vette az amerikai Fed stressztesztjét.
A legjobb eredményeket pénteken az utazási és szabadidő ágazatok részvényei, valamint a fejlett technológiai cégek papírjai érték el. Ágazati indexeik egy százalékkal emelkedtek. Az olaj- és gázipari papírok viszont kissé gyengültek az olajár csökkenését követve.
Az olaj ára a G20 hét végi csúcstalálkozója, valamint az OPEC hétfő-keddi bécsi tanácskozásának az eredményére várva lefelé korrigált. A Brent nyersolaj ára 0,40 százalékkal hordónként 65,41 dollárra csökkent, a WTI ára 0,50 százalékkal 59,13 dollárra ment le.
Az európai tőzsdezárást követően az amerikai vezető indexek szintén nyereségben álltak. A DJIA 0,2, az S&P-500 0,3, a Nasdaq pedig 0,2 százalékkal emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve