A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index a kereskedési idő végén 0,28 százalék nyereséget, a Stoxx 600 index 0,21 százalék nyereséget, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,46 százalék nyereséget mutatott.
Londonban 0,1 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,1 százalékkal erősödött, a párizsi CAC-40 index 0,6 százalékkal emelkedett. Madridban 0,3 százalékkal erősödött, míg Milánóban 0,1 százalékos gyengüléssel fejezte be a szerdai kereskedést a tőzsdeindex.
Kapcsolódó
A nap vesztesei közé sorolt be szerdán a Daimler a jövő évre tervezett vezetőváltás bejelentésére. A részvény átmenetileg két százalékkal gyengült, de a zárásra közel visszanyerte eredeti árfolyamát.
Az Airbus részvénye három százalékkal erősödött, miután az A330-as típus új modellje egy engedéllyel közelebb került a forgalomba helyezéshez.
Az olajár lefelé korrigált az előző napi nyereséghez képest. A Brent kedden négy éves csúcsnál járt attól az aggodalomtól vezérelve, hogy az iráni olajexportra kivetett amerikai szankciók közelgő hatályba lépésével beszűkül a világpiaci kínálat. Washington igyekezett eloszlatni ezeket az aggodalmakat, hangsúlyozva, hogy az iráni olajexport kiesésével is lehet biztosítani a világpiac megfelelő ellátását.
A Brent nyersolaj ára az európai piaci záráskor 0,41 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 80,91 dolláron, a WTI ára pedig 0,58 százalékkal alacsonyabban 71,86 dolláron.
Az eurót 0,16 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1748 dolláron, az arany ára 0,56 százalékkal unciánként 1198,40 dollárra csökkent.
Képünk forrása: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
