A londoni FTSE-100 0,6, a frankfurti DAX-index 1, a párizsi CAC-40 index pedig 1,6 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Milánó 1,8 százalékos, Madrid pedig 1,2 százalékos nyereségben zárt.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,5 százalékkal, 355,06 pontra emelkedett. Az FTSE Eurofirst 300 index 0,5 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 1,15 százalékkal nőtt.
Kapcsolódó
A nap nyertese az autóipari ágazat volt, amelynek alindexe 3,15 százalékkal nőtt a kedvező gyorsjelentések okán. A PSA Peugeot-Citroen francia autógyártó árfolyama 6,95 százalékkal ugrott meg a vártnál jobb adatoknak köszönhetően. A Continental német gépjármű gumiabroncs gyártó 7,65 százalékkal drágult annak nyomán, hogy közölte, harmadik negyedéves működési nyeresége a korábban jelzettnél valamivel nagyobb lesz. A Kion német logisztikai vállalat árfolyama közel 13 százalékkal, az UBS svájci banké pedig több mint 1 százalékkal emelkedett a vártnál jobb gyorsjelentés következményeként.
Az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsa csütörtökön nem változtatott monetáris politikáján, maradtak az irányadó kamatok az eddigi szinten, és a korábbi terveknek megfelelően folytatódik a mennyiségi enyhítési program kivezetése, jóllehet a növekedési kilátások romlottak, és az olaszországi politikai vihar sötét felhőként tornyosul az euróövezet fölé.
Pascal Segesser, a német DZ Bank elemzője szerint Mario Draghi, az ECB elnöke délutáni sajtótájékoztatóján ügyesen kommunikálta, hogy az euróövezeti jegybank továbbra is a gazdaságélénkítő intézkedések kivezetésének útján halad, ugyanakkor nagy figyelemmel kíséri a kockázatok alakulását pánik vagy a helyzet alábecsülése nélkül. Draghi jelezte, hogy vannak intézkedések és eszközök, amelyeket bevethetnek a piacok vagy az árstabilitás érdekében.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,51 százalékos, az S&P 500-as index 1,72 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,64 százalékos pluszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul, miután a nagy olajexportáló országok jelezték, hogy újra csökkenthetik kitermelésüket, ha tovább emelkednek a globális tartalékok. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,76 százalékos nyereségben, 76,75 dolláron, a WTI pedig 0,97 százalékos pluszban, 67,47 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,40 százalékkal, 1232,70 dollárra nőtt.
Egy euróért 1,1374 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,16 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. Az euró árfolyama jelentősen csökkent, miután az ECB elnöke arról beszélt, hogy bízik az Olaszország és az Európai Bizottság közötti költségvetési vita rendezésében, de a közös fizetőeszközt használó monetáris unió továbbra is törékeny.
Képünk forrása: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve