Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 6 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 67 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 27 ponttal kúszhat feljebb a nyitásban.
Az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport délelőtt teszi közzé az euróövezet és a nagy euróövezeti tagállamok, délután pedig az Egyesült Államok szolgáltatóipari és összetett beszerzésimenedzser-indexének novemberi végleges adatsorát. Piacmozgató hatása lehet az ADP adatfeldolgozó szolgálat novemberi amerikai foglalkoztatási jelentésének is, amely kora délután jelenik meg.
Kapcsolódó
Európában folytatódik a NATO-csúcs, amely lehetőséget nyújt arra, hogy az amerikai elnök egy sor kétoldalú találkozót tartson, elsőként Angela Merkel német kancellárral, majd brit, görög és több közép-, illetve kelet-európai ország vezetőivel.
Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin szerdán csökkentek az árfolyamok, miután Donald Trump amerikai elnök lehűtötte egy amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás gyors megkötéséhez fűzött reményeket azzal a megjegyzésével, hogy akár a jövő évi amerikai elnökválasztás utáni időkre tolódhat el a megegyezés. Rontja a hangulatot az is, hogy az Egyesült Államok újra pótvámokat vetett ki az Argentínából és Brazíliából importált alumínium- és acéltermékekre, illetve súlyos vámtarifák bevezetéséve fenyegette meg Franciaországot a nagy internetes vállalatokat sújtó digitális adó bevezetése miatt.
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,84 százalékkal 517,64 pontra esett.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,05 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 1,58 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,73 százalékos mínuszban zárt.
A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite viszont 0,23 százalékos mínuszban, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index viszont 0,23 százalékos pluszban zárta a napot. Hongkongban 1,30 százalékos mínuszban állt az irányadó index zárás előtt szűk egy órával.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. Közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor a februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,72 százalékos pluszban, 61,26 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 0,68 százalékos nyereségben, 56,48 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,20 százalékkal, 1487,35 dollárra, közel egyhavi csúcsra nőtt.
Kedden Frankfurt és Milánó kivételével veszteségben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 1,75 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,03 százalékos mínuszban, míg a DAX-30 index 0,19 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,03 százalékkal nőtt, Madridban viszont 0,22 százalékkal csökkent az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,63 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,69 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,43 százalékkal esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve