A világgazdasági helyzet javulásába vetett befektetői bizakodást újabb kedvező kínai makroadatok támasztották alá az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás január elejére beharangozott aláírása mellett - írja az MTI.
A londoni FTSE-100 mutató 0,17 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,27 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,13 százalékos pluszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,21 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,18 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 szintén 0,21 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
A Stoxx Europe 600 - amely 17 európai ország 600 nagy-, közép- és kisvállalatának árfolyamváltozását tükrözi - eddigi napi csúcsán, 420,42 ponton érte el minden idők legmagasabb értékét.
New Yorkban mindhárom irányadó tőzsdeindex történelmi csúcson nyitott pénteken. Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,25 százalékos, az S&P 500-as index 0,15 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,10 százalékos pluszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára háromhavi csúcsra emelkedett.
A legközelebbi, februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,35 százalékos pluszban, 68,16 dolláron, a WTI pedig 0,11 százalékos nyereségben, 61,75 dolláron forgott este háromnegyed hatkor.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,27 százalékkal, 1518,55 dollárra kúszott fel.
Egy euróért 1,1172 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,69 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve