Az európai kereskedési idő végén a nem hivatalos adatok szerint a frankfurti DAX index 1,65 százalék, a londoni FTSE-100 index 1,09 százalék, a párizsi CAC-40 index 1,44 százalék nyereséget mutatott. Az európai FTSE Eurofirst 300 index 1,50 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,22 százalékkal erősödött szerdán.
Kedden az amerikai tőzsdékhez hasonlóan az európai tőzsdék is szerény nyereséggel zártak a prognózisoknak megfelelő amrikai választási eredmény reményében. Szerdán azonban a piaci konszenzusra rácáfoló eredmény hatására nagy veszteségekkel indult a kereskedés a világ tőzsdéin.
Az ázsiai piacok kettő-öt százalékos veszteséggel zártak, Európában pedig jellemzően két-három százalékkal mínuszban vette kezdetét a kereskedés. A piaci pánikreakció azonban fél nap alatt kifutott lendületéből, az európai árfolyamok pozitív korrekcióba kezdek és az amerikai tőzsdék nyitására is már vegyes eredményekkel került sor. Az európai tőzsdék zárásakor pedig a főbb amerikai indexek is már fél százalék körüli nyereséget mutattak.
Az európai piacokon - csakúgy, mint később az amerikai tőzsdéken is - az egészségügyi és gyógyászati ágazatok részvényei profitáltak elsősorban Donald Trump választási győzelméből. Elemzők ugyanis a gyógyszeripari vállalatokra nézve pozitívan értékelték a Hillary Clinton által javasolt árképzési reform valószínű elmaradását. A gyógyszeripari cégeket nagy súlyozással tartalmazó svájci tőzsdeindex közel két százalékos erősödésén ez meg is látszott. Nyereségeket könyvelhettek el szerdán a nyersanyagipari részvények is frissen közzétett kedvező kínai makrogazdasági adatoknak köszönhetően.
A kezdetben négy százalékkal gyengülő olajár is korrigált szerdán: az európai záráskor a Brent 0,13 százalékkal állt magasabban hordónként 46,10 dolláron, a WTI pedig 0,31 százalékkal magasabban 45,12 dolláron.
Az arany ára öt százalékkal is erősödött a választási eredmény ismeretében. Az áremelkedés később mérséklődött. Az európai záráskor az arany határidős jegyzése 0,88 százalékkal állt magasabban 1285,75 dolláron unciánként.
Az euró 0,75 százalékkal 1,0943 dollárra gyengült.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve