Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek elmondta: viszonylag jó nyitás után a görög adóssággal kapcsolatos sikertelen tárgyalások miatt erőteljesen esni kezdtek az európai tőzsdeindexek. A kedvezőtlenné váló hangulat a BUX-ot is lehúzta.

Délután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ajánlást fogalmazott meg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nek, ami javította a piaci hangulatot. A BUX is emelkedni tudott, végül kisebb mínuszban zárta a napot.

A hazai blue chipek közül az OTP sérült a leginkább, a Mol és a Richter gyakorlatilag változatlan árfolyamon zárt - mondta a szakértő.

A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 14 945 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,90 százalékkal 5500 forintra esett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal 430 forintra gyengült, forgalma 431,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 1 forinttal, 0,02 százalékkal 4603 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1594,73 ponton zárt csütörtökön, ez 13,73 pontos, 0,85 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!