A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 64,03 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 49 718,15 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest - írta az MTI.
A kedvező nemzetközi hangulat ellenére a BÉT-en a forgalom alacsony maradt, a vezető részvények árfolyamai nem változtak jelentős mértékben, de néhány kisebb részvény erősödése meglepetést okozott - mondta Török Lajos, az Equilor elemzője. Legjelentősebb mértékben, 6 százalékos zárás előtti értékkel a Pannergy részvénye emelkedett.
A vezető részvények árfolyamváltozása 1 százalék alatt maradt a nap végére.
A Mol 14 forinttal, 0,57 százalékkal 2440 forintra csökkent, 460,6 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,34 százalékkal 16 205 forintra erősödött, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,86 százalékkal 409,50 forintra nőtt, forgalma 56,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,70 százalékkal 8690 forintra emelkedett, a részvények forgalma 692,0 millió forintot ért el.
A BUMIX 4165,48 ponton zárt kedden, ez 34,17 pontos, 0,81 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve