A részvénypiac forgalma meghaladta a 38,5 milliárd forintot az előző heti 31 milliárd forint után.
A vezető részvények vegyesen teljesítettek, a Mol és a Richter erősödött, az OTP és a Magyar Telekom gyengült.
A hét nyertese a Richter lett, a papír 2,63 százalékkal emelkedve, 6430 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 11,3 milliárd forintot.
A Mol 0,47 százalékkal erősödött a héten, pénteken 20 395 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 10,9 milliárd forintot.
Az OTP 0,47 százalékkal gyengült, pénteken 8858 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma csaknem 13,2 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom 0,19 százalékot veszített értékéből, 514 forinton zárt pénteken, heti forgalma 2,52 milliárd forintot tett ki.
Hétfőn régiószerte korrekciós nap volt a tőzsdéken, a magyar kereskedés ezzel összhangban mozgott. A BUX 0,73 százalékos csökkenéssel zárt, de így is jobban teljesített, mint a főbb európai részvényindexek. Elemzők a Mol árfolyamának mérsékelt emelkedésére hívták fel a figyelmet, ami azért következett be, mert a Goldman Sachs befektetési bank jelentősen megemelte a társaság részvényeinek célárfolyamát és vételre javasolta a papírt.
Kedden gyakorlatilag stagnált a BUX, de a főbb európai, illetve nemzetközi részvényindexek csökkenését tekintve jól szerepelt, a forgalom azonban elég alacsony volt a magyar tőzsdén.
Szerdán szintén alacsony forgalom mellett, enyhe, 0,32 százalékos emelkedéssel zárt a magyar piac. A vezető részvények közül az OTP-részvényei erősödtek leginkább, miután a régióban általában jól teljesített a bankszektor.
Csütörtökön szintén stagnált a BUX. A vezető részvények a Richter kivételével estek, a magyar részvényindexet az 1,56 százalékkal erősödő gyógyszerpapír teljesítménye húzta. A Richter célárfolyamát ugyanis a korábbi 7190 forintról 7930 forintra emelte a JPMorgan, és továbbra is felülsúlyozásra ajánlják a részvényt.
Pénteken 1,02 százalékkal emelkedett a BUX, a magyar tőzsde az európai élbolyban végzett. A Mol és a Richter részvényei is csaknem 2 százalékkal erősödtek pénteken.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve