Az MTI-hez hétfőn elküldött kommentárjában kiemelte, hogy a Mol igazgatótanácsa dönthet a múlt évi eredmény után fizetendő osztalékról, ami befolyásolhatja a vállalat részvényeinek árfolyamát. Az OTP jól behatárolható sávban mozog, a Richternél folytatódhat a pozitív korrekció, a Magyar Telekom árfolyamában viszont nem látszik fordulat.
A szakértő szerint a BUX múlt héten kezdődött erősödése - amellyel kilépett a január óta tartó csökkenésből - megtorpanhat 39 200 pontnál.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 259,13 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 38 411,50 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 26 forinttal, 0,87 százalékkal 2978 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,70 százalékkal 11 350 forintra esett, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 444 forintra erősödött, forgalma 309,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,14 százalékkal 5660 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve