A cikk szerzője a Napi Gazdaság munkatársa, a VTAD (Német Technikai Elemzők Szövetsége), az IFTA (Technikai Elemzők Nemzetközi Szövetsége) társult szervezetének tagja.
Az elmúlt évben meghatározó támaszként funkcionáló 20 200 pontos szint áttörése a várakozásoknak megfelelően hatalmas zuhanást indított el a Budapesti Értéktőzsdén, az esést csak a 2009 nyári csúcs jelentette támasz tudta megállítani. Az index innen pattant a múlt héten, azonban egyelőre konzervatívan semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a csökkenő trend véget ért volna a BÉT-en.
Egy ilyen eladási hullám után természetes, hogy a kialakult túladottságot ledolgozza a piac, ezt két formában teheti, vagy egy hosszabb oldalazással, vagy pedig egy viszonylag látványos emelkedéssel, ami viszont vélhetően már medvepiaci rallyként vonul majd be a történelembe. A technikai elemzésről szóló könyvek gyakran hasonlítják háborús helyzethez a piaci folyamatokat, e szerint jelenleg döntő csatát nyertek az eladók, a csapataik azonban túl mélyen nyomultak be az ellenséges területre, ezért időre van szükség, hogy rendezzék soraikat, visszavonulót fújnak átmenetileg.
De térjünk vissza a lényegre. A BUX új lokális mélypontot ütött, a trend csökkenő, egyértelmű trendfordító jel nincs a grafikonon. Trendfordító alakzat a 19 000 pontos szint markáns átütésével alakulhatna ki a grafikonon, míg lefelé a korábbi 16 600 pont körüli zóna jelenti a támaszt az index mozgásában. Az igazán erős ellenállás 20 200 pontnál várja az indexet, mivel ez volt a korábbi letörési pont, ennek visszatesztelése sem lenne szokatlan viselkedés az index részéről. A 16 600 pont átszakítása viszont további erőteljes esést indíthatna el a piacon.
Aggasztó jel viszont, hogy a korábbi, 20 200 pont feletti sávozásból való kitörés célárát nem teljesítette, ez nagyjából 15 000 pontos BUX-értéknél található. A másik aggasztó jel, hogy az elmúlt napok mozgásai akár egy zászló kialakulását is eredményezhetik az árfolyamokban, aminek letörése esetén újabb meredek esés is következhetne.

A vezető részvények közül az OTP-ről hasonló mondható el, mint az indexről. Trendfordító alakzat nincs, a trendhez tartozó RSI nem tört ki csökkenő trendjéből, az első optimizmusra okot adó jelet a 4450 forintos szint átütése jelentené. Spekulánsok számára a jelenlegi környezet kedvező, hiszen magasan vannak az erős ellenállási szintek - a legfontosabb is 5200 forint magasságában található, így felfelé is nagy a tér, s már lefelé is távol van az erős támasz zóna, 3700-3850 forint között. A bankrészvény korábbi emelkedő ék alsó szárának 5800 forint magasságában letört célját már 4300 forint körül teljesítette. Ha a közeljövőben törne a 3700-3850 forintos szint, akkor két tovább támasz található a grafikonon, az egyik 3500 és 3600 forint között az emelkedés 61,8 százalékos Fibonacci-szintje (dollárban számolva ez erős szint lehet), illetve a 2009. nyári mélypont, 3000 forint körül. A 4450 forintos szint átlépésével szintén Fibonacci-szintek, illetve a korábban letört 4800, majd 5200 forintos szintek jelenthetnek gátat a további felfelé mozgásban.

A Mol számára az elmúlt hetek esése hozta el a két éves emelkedő trend igazi végét (ezt egy széles, majd 5 000 forint szélességű emelkedő csatorna jellemezte), az olajpapír új lokális mélypontot ütött, csökkenő trendben mozog. Trendfordító jel nincs a grafikonon, egy ilyen kialakulására a 18 000 forintos szint feletti markáns zárás esetén lehetne először gyanakodni. 19 000 forint felett azonban már erős ellenállások várják a részvényt, a csökkenő trendcsatorna teteje, a trendet jellemző 50 napos mozgóátlag és korábban letört támasz szintek formájában.

A Richter esetében a valamivel 31 000 forint felett kialakított új mélypont bizonyíték arra, hogy a csökkenő trendvonal törése nem a csökkenő trend fordulójára, hanem annak pihenésére volt jelzés. A papír képe középtávon elképesztően rosszul fest, bár rövidebb távon van még tér benne felfelé. Az első igazán komoly ellenállás 38 000 forinton várja a részvényt (most az újabb csökkenő trendvonal szoríja lefelé az árat), e feletti zárások esetén is azonban bőven lenne min izgulni, hiszen 39 000, 40 000 és 42 000 forinton is komoly akadályok tornyosulnak a részvény drágulása előtt. Ezen szintek áttörését valószínűleg csak egy komolyabb bázisépítés és erős trendfordító alakzat kiépülése után lehetne várni.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve