Jelentősen emelkedhet az európai bankrészvények árfolyama az idén az ECB likviditási tenderének második körét követően - vélik a Bloomberg által megkérdezett szakértők. A legnagyobb nyerők talán az olasz pénzintézetek papírjai lehetnek - mondta Nicolas Walewski, az Alken Asset Management szakértője a Bloomberg hírügynökségnek. Mások francia bankpapírokat részesítenének előnyben, mint például a BNP Paribas-t.
Walewski szerint az ECB elnöke, Mario Draghi megmutatta a piacnak, hajlandó annyi pénzt pumpálni az európai bankszektorba, amennyi csak szükséges. Az európai közösségben hatalmas elkötelezettség az eurózóna egybentartására, s ezt az angolszász befektetői világ egyelőre nem nagyon fogja fel - mondta. Az európai bankok először decemberben jutottak 489 milliárd eurónyi friss, egyszázalékos kamat mellett nyújtott 3 éves lejáratú hitelhez, majd tegnap újabb, 529,5 milliárd eurónyi tőke érkezett bankrendszerbe hasonló kondíciók mellett a hosszú távú refinanszírozási program (LTRO) keretében.
A Bloomberg Europe Banks and Financials Index a november végén beállított kétéves mélypontról az intézkedések hatására 34 százalékkal emelkedett, ez a legnagyobb három hónapos rallyt jelenti a 2009 tavaszi időszakot követően.
Az olaszok lehetnek a nyerők
Az olasz bankok futnak a legnagyobb tőkeáttétellel a piacon, s ezért az ő részvényeik lehetnek a legjobb eszközök arra, hogy az LTRO kedvező hatásait meglovagoljuk - mondta Walewski, aki masszívan vásárolta idén a bankrészvényeket. Az olasz bankokért eddig bagóért lehetett hozzájutni - vélte a portfólióiban Unicredit részvényeket is tartó szakember, aki szerint sok részvényben idén még benne lehet a duplázás lehetősége is.
Az európai bankrészvények 41 százalékkal állnak jelenleg is alacsonyabb árfolyamon, mint tavaly év elején, miután a befektetők elfordultak tőlük a görög pénzügyi válság miatti fertőzés veszélyétől tartva. Tavaly november végén a szektor képviselőit nagyjából könyv szerinti értékük felén lehetett megvásárolni a tőzsdén.
Nagy még bennük a lehetőség?
Az elmúlt hónapokban bemutatott emelkedés ellenére a bankszektor még mindig a leginkább alulértékelt a piacon - mondta Yohan Salleron, a párizsi székhelyű Mandarine Valeur Fund szakértője. Ő BNP Paribas és Intesa Sanpaolo részvényeket tart portfólióiban. Utóbbit erős mérlege, a hazai piacon lévő lakossági bankpiacon lévő dominanciája teszi még vonzóbbá - mondta. Szerinte a bank papírjainak reálisan egy részvényre jutó könyv szerinti értékének 1,2-szeresén kéne forognia, nem pedig a jelenlegi árazás alapján számolt 0,7-0,8-as mutató mellett. Így számításai szerint még jó 50 százalékos felértékelődési potenciál lehet benne a részvényben.
A szakértő portfóliójának teljesítménye igen impresszív volt az év eleje óta, jelentősen túlteljesítette a hozzá hasonló alapok 90 százalékát. Ez azonban még mindig sovány vigasz az elmúlt 12 hónap mínusz 13,8 százalékos hozamához képest, ezt az okozta, hogy túl korán vettek bele a bankrészvényekbe. Hibáztunk, túlságosan alábecsültük az európai adósságválság hatásait, s a görög fertőzés veszélyét - fogalmazott.
Persze nem ők voltak az egyetlenek, akik elkövették ezt a hibát. David Herro, az amerikai Oakmark International Fund alapkezelője, akit a befektetési alapokat elemző Morningstar Inc. az évtized alapkezelőjének választott, tavaly alulteljesítette az általa kezelt alapokhoz hasonló konstrukciók 56 százalékát, jórészt a Credit Suisse és az Intesa Sanpaolo és BNP Paribas részvények mélyrepülése miatt.
Az ECB stabilizálta az európai bankrendszert, s ezzel rövidtávon bármilyen bankcsőd veszélye lekerült a napirendről - mondta Olgerd Eichler, a MainFirts Top European Ideas Fund frankfurti menedzsere. Hosszabb távon azonban ahhoz, hogy tényleg jól szerepeljen a szektor, a gazdasági növekedésnek is illene beindulnia.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve