Az MTI megkeresésére a magyar olajipari vállalat megerősítette az elnök-vezérigazgató látogatását, hangsúlyozta továbbá, hogy Hernádi Zsolt jogszerűen tartózkodott Ausztriában, és az elmúlt hónapokban több hivatalos látogatást tett Németországban, többek között Berlinben is, ahol tárgyalásokat folytatott a közép-európai régió ellátásbiztonságáról.
Hernádi Zsolt idén februárban került ismét a nemzetközi rendőri szervezet (Interpol) körözési listájára. Az ügyben kiadott vörös jelzés a legmagasabb riasztás, amely arra szólítja fel a szervezet tagjait - így többek között Ausztriát is -, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kezdeményezte. Az utazással kapcsolatos jogi ügyeket nem kívánta kommentálni a Mol, de kiemelte, jogszerűek voltak a látogatások.
Az MTI által megkérdezett jogi szakértők szerint minden országban külön kezdeményezhető olyan jogi eljárás, amelynek eredményeként figyelmen kívül hagyható az Interpol felszólítása az előzetes letartóztatásba vételre.
Tehát az egyes országok közigazgatási hivatalai egymástól függetlenül dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák Hernádi Zsolt ellen az "elfogató parancsot", amelynek eredményeként a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szabadon beléphet és jogszerűen mozoghat az országban. Ez a közigazgatási határozat, a politikai döntéssel szemben, nem visszavonható. A nemzetközi rendőri szervezet (Interpol) "elfogató parancsainak" jelentős részénél, mintegy 40 százalékánál élnek ezzel a jogi eszközzel - ismertették a szakértők.
Az egyik jogi szakértő szerint az is előfordulhatott, hogy az osztrák hatóságok figyelembe vették, hogy az elnök-vezérigazgatót nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés büntette miatt Magyarországon már felmentették.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve