Az elmúlt években megnőtt a kelet-közép-európai kötvénypiac jelentősége, ugyanis a térségbeli államok relatív besorolása az euróövezettel szemben javult, a CDS-felárak pedig zsugorodtak. Az Erste Group kelet-közép-európai kötvényekkel foglalkozó legfrissebb elemzése szerint idén elsősorban a kelet-közép-európai államkötvények emelkedtek ki a legjobban teljesítő európai eszközök közül. A bankcsoport elemzése szerint ennek oka, hogy a kelet-közép-európai államkötvények hozama a fundamentumaikhoz, illetve besorolásukhoz képest magas, piaci volatilitásuk viszont historikusan alacsony.
Stabil adósság, alacsony kamat
Az Erste Kelet-közép-európai Eurókötvény Index szerint a kelet-közép-európai államok által kibocsátott eurókötvényekbe történt befektetések idén nagyobb hozamot biztosítottak (6,9 százalékot), mint az Erste Kelet-közép-európai Nemzeti Valuta Kötvényindex által követett, helyi devizában jegyzett kötvények euróban számítva (5,3 százalék). Mindkét index azt mutatja, hogy a kelet-közép-európai kötvények jobban teljesítettek, mint az ötéves német és francia állampapírok, hiszen azok csak 3,8, illetve 4,6 százalék hozamot értek el az év eddig eltelt időszakában. A két indexben szereplő országok a következők: Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia. Két utóbbi nem szerepel az Erste Kelet-közép-európai Nemzeti Valuta Kötvényindexben, mivel mindketten euróövezeti tagok.
Az elemzés szerint a külföldi kézben lévő kelet-közép-európai adósságállomány mértéke stabil marad, vagy akár nőhet is, amit az EKB további lépései segíthetnek elő. A régió jegybankjai a várakozások szerint alacsonyan tartják az alapkamatot, és az infláció várhatóan továbbra is meglehetősen nyomott szinten marad: 2015-ben 2 százalék alatti átlag valószínűsíthető a régióban a 2014-re vonatkozó igen alacsony, 0,4 százalékos előrejelzést követően.
Ez vár a magyar papírokra
Az Erste elemzése szerint bár 2015 végéig az MNB várhatóan nem változtat a jelenlegi kamatpolitikáján, a hosszú lejáratú forintkötvények esetében 2015-ben már hozamemelkedésre lehet számítani, melyre több tényező is hat. A forintban kibocsátott államkötvények kínálata várhatóan növekedni fog, ami főként annak köszönhető, hogy a kormány jövőre nem kíván devizaalapú kötvényt kibocsátani, a lejárókat pedig forint alapú kötvények kibocsátásával kívánja fedezni. Az idei évben 5,4 milliárd euró, míg jövőre 2,4 milliárd euró értékű devizakötvény jár le.
A keresleti oldalon ugyanakkor csökkenés várható, mert egyrészt a külföldi befektetők jelentős mértékben rendelkeznek forintkötvényekkel, azonban kérdéses, hogy a forint volatilitás növekedésével, és a hozamkülönbözet csökkenésével továbbra is olyan vonzóak lesznek-e a hazai kötvények. Másrészről a helyi kereslet esetében is csökkenésre lehet számítani, a bankok forintlikviditása is jelentősebb mértékben visszaeshet. A devizahitelek konverziója és a növekvő hitelezési aktivitás is többlet forintlikviditást igényel a bankok részéről, melyek a legnagyobb tulajdonosai a forintban denominált állampapíroknak. A nyugdíjpénztárak részéről szintén nem érkezik jelentős kereslet, hiszen a nyugdíjrendszer átalakításával szerepük is nagymértékben csökkent. Ezen faktorok együttes hatása a hozamokra pozitívan hathat - írták.
A cikk megjelenését az Erste Bank támogatta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve