A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 336,86 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 40 288,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.
Kedvezőtlen a nemzetközi hangulat a globális növekedési félelmek hatására, valamint a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatok érkeztek, így a vevők távol maradtak a tőzsdéktől a hét utolsó kereskedési napján - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A nemzetközi hatások alól a magyar tőzsde sem tudta magát kivonni, a vezető papírok közül csak a Magyar Telekom erősödött.
Kapcsolódó
A Mol 32 forinttal, 0,97 százalékkal 3258 forintra csökkent, 978,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,76 százalékkal 11 810 forintra esett, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 0,96 százalékkal 473 forintra erősödött, forgalma 252,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,67 százalékkal 5215 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3989,92 ponton zárt pénteken, ez 51,26 pontos, 1,27 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Veszteséges zárás Európában
Gyenge kezdés után a fokozódó világgazdasági növekedési aggodalmak miatt veszteséggel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek - írta az MTI.
Az európai kereskedési idő végén az FTSE Eurofirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek 0,75 és 0,78 százalék veszteséget mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,62 százalékkal csökkent. Mindhárom mutató heti eredménye nagyjából egy százalék veszteség.
A még nem hivatalos záróadatok alapján Londonban 0,61 százalékkal gyengült pénteken az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,45 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,61 százalékkal csökkent. Madridban 1,26 százalékkal, Milánóban 0,88 százalékkal csökkent a tőzsdeindex pénteken.
A londoni index a pénteki záráskor nagyjából hét eleji értékén állt, a DAX index 1,7 százalékkal gyengült a héten, a párizsi index pedig egy százalékot veszített. Milánóban 1,6 százalékkal csökkent a tőzsdeindex a hétfői kezdés óta, Madridban 2 százalékkal.
A tőzsdeindexek a világgazdasági aktivitás lassulására utaló jelek miatt gyengültek. A pénteken megjelent adatok szerint ugyanis februárban az utóbbi három év legerősebb ütemével csökkent Kína exportja, importja pedig már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott újabb jeleként annak, hogy lassul a gazdasági növekedés az élénkítést célzó intézkedések dacára. Februárban a kínai kivitel dollárban számított értéke éves összehasonlításban 20,7 százalékkal esett vissza, ami 2016 februárja óta a legrosszabb adat. Elemzők 4,8 százalékos csökkenésre számítottak a januárban mért 9,1 százalékos növekedés után.
A kínai gazdasági aktivitás lassulására utaló adatok alig egy nappal követték az Európai Központi Bank lefelé módosított növekedési előrejelzését.
Az árfolyamcsökkenéshez hozzájárult az amerikai foglalkoztatás vártnál jóval kisebb mértékű növekedéséről pénteken közzétett adat is. A washingtoni munkaügyi minisztérium pénteki jelentése alapján februárban a várt 181 ezer helyett 20 ezerrel bővült a foglalkoztatás a nem mezőgazdasági ágazatokban az Egyesült Államokban a januári kivételesen magas, 311 ezres növekedés után.
A világgazdasági növekedési aggodalmak az olajárak csökkenésében is visszaköszöntek pénteken. Az európai kereskedés végén a Brent nyersolaj ára 64,88 dolláron 2,14 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben, a WTI ára pedig 2,33 százalékkal 55,34 dollárra csökkent hordónként.
A dollár gyengült pénteken, az arany ára pedig a dollár és a részvényindexek gyengülését kompenzálva emelkedett.
Az eurót 0,44 százalékkal jegyzik erősebben 1,1242 dolláron, az arany ára 1,05 százalékkal unciánként 1299,55 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve