Piaci kitekintés
Kivárás jegyében indult a hét a tengerentúlon; az amerikai börzék mérsékelt csökkenéssel búcsúztatták a hét első napját; míg a távol-keleten a hétfői mínuszok után a vegyes makroadatok ellenére is az óvatos optimizmus volt irányadó.
Kedden az euro-övezeti bizalmi indexek (11:00) mellett a júliusi német fogyasztói árindexek előzetes értékét teszi közzé (14:00); míg délután a májusi, Case-Shiller lakásárindexek felé fordulhat a befektetői figyelem; a hét második felének kiemelten piacmozgató eseményei-, és gazdasági adatközlései felé közeledve.
Ázsia
Óvatos, megfontolt emelkedés jegyében indult a keddi kereskedés Ázsiában: a kínai börzék a hét első napjának csökkenését ledolgozva ismét felfelé kapaszkodtak; míg a japán tőzsde a nap folyamán közzétett, meglehetősen vegyes makroadatok ellenére is emelkedéssel zárta a keddi kereskedést. (Nikkei +1,53%; Hang Seng +0,50%; Shanghai Composite +0,70%)
Felemás gazdasági adatok érkeztek Japánból: az ipari termelés volumene 3,3%-kal esett vissza júniusban a várt 1,5%-os csökkenéssel szemben; azonban a munkanélküliségi ráta közel ötéves mélypontra süllyedt: a mutató a várt 4,1%-kal szemben 3,9%-ra mérséklődött júniusban.

US
A hét második felének kamatdöntései-, és kiemelt gazdasági adatközlései előtt a kivárás jegyében indult a hét első napja a tengerentúlon: a hangulatra rányomta a bélyegét a kismértékben gyengébb ingatlanpiaci adat is; végül a Dow 0,24%-os mínuszban, míg az S&P500 0,37%-os csökkenéssel zárta a hétfői kereskedést.
0,4%-kal esett vissza a függőben lévő lakásértékesítések száma júniusban, bár az előzetes várakozások 1,0%-os csökkenést valószínűsítettek. Az aláírt szerződések számának csökkenése mögött a lakás-állomány mérséklődése-, valamint a jelzáloghitelek ismét felfelé kúszó kamatai egyaránt szerepet játszhattak. A korábbi hónap adatát 6,7%-ról 5,8%-ra módosították az utólagos felülvizsgálatot követően.
EU
Jelentős makroaadat hiányában enyhe emelkedéssel indult a keddi kereskedés Európa-szerte. A fókuszban ismét a vállalati hírek- és beszámolók álltak; a Barclays részvényei (-6%) jelentős csökkenéssel indították a napot, miután a társaság mérlegében 'felfedezett' 12,8mrd font nagyságú hiány ismét elkedvetlenítette a befektetőket, míg a Deutsche Bank (-3,5%) papírjai szintén nagyot estek délelőtt. (Dax +0,82%; Cac +0,58%; FtseMib +0,58, Ibex +0,20%)
Az európai nyitás összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve